Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Premier League-ben köthet ki a Borussia Dortmund támadója – sajtóhír

A BVB nélkülözött játékosáért bejelentkezett az angol élvonalban szereplő Bournemouth, a Sky Sports értesülései szerint.


A Borussia Dortmund peremberéért, Bruun Larsenért bejelentkezett a Premier League-ben szereplő Bournemouth együttese. Ez nem is meglepő, hiszen a 21 éves támadó remek adottságokkal rendelkezik, azonban ennek ellenére a BVB nem adja meg neki a kellő lehetőséget.

Larsen maga is kijelentette az elmúlt napokban, hogy elégedetlen jelenlegi helyzetével, így nem lenne ellenére a váltás, ugyanis ő mindenképpen játszani akar. Az esélyeit a több játékpercre pedig tovább rontja, hogy a csapat nem régiben leigazolta Erling Haalandot, akinek érkeztével minden bizonnyal még kevesebb lehetőséghez fog jutni.

A 21 éves dán játékos a 2019/20-as idényben minden versenysorozatot figyelembe véve ugyan 9 mérkőzésen pályára léphetett, de ezeken mindössze 158 perc jutott neki.

Bruun Larsen jelenlegi értékét 12 millió euróra taksálják, de a Dortmund ettől többet szeretne kapni érte, ők 20 millió eurót látnak reálisnak érte.