Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sziporkázó kezdés után nyögvenyelős brazil győzelem Neymar parádéval – videóval

Teltház és pokoli hangulat fogadta a csapatokat a Brazília-Mexikó találkozón, melyen a házigazda megmutatta milyen is az a brazil ritmus, ám ez a bizonyos ütem, iram egyszer csak eltűnt és igen egyenrangú küzdelmet vívtak a felek, melynek végén Neymar zsenialitásának köszönhetően a házigazda örülhetett.

Óriási vehemenciával esett neki a hazai gárda Mexikó csapatának, teleház és frenetikus hangulat fogadta a csapatokat, a brazil játékosok pedig hergelték a közönséget kézmozdulatokkal. Levegőhöz sem jutott Mexikó, sorra jöttek a támadások, lövések, tűzijáték alakult ki a kapu előtt. A 4. percben Oscar be is talált, ám az asszisztens már lest jelzett egy korábbi passznál.

Teljesen egyértelmű volt, hogy kontrára állnak be Floresék, és szeretnék megjátszani Hernandezt, ám ez igen nehéz feladatnak tűnt. Az első ilyen próbálkozásra a 7. percig kellett várni, lövés is lett a vége, de Cesar meg sem izzadt, a kezébe ment a lövés. A nyomás aztán góllá érett, óriási védelmi hibát követett el a vendég gárda, szabadon hagyták Neymart, aki mintegy 15 méterről szép kapásgólt akasztott a bal alsóba (1-0).

A rohamok nem csillapodtak, igazi őrült ütem uralkodott a pályán, olyan brazilos, amit már rég láthattunk a Selecao legénységétől. Fantasztikus, közönségszórakoztató Marcelo csel, majd egy Dani Alves emelés távolról, melyet Corona éppen hogy fölé tudott tolni. A 17. percben kis híján Nilo egyenlített, ha bemegy a löket az Marcelo lelkén szárad, hiszen a büntetőterületen belül esernyőzni igazán nem illik. Kissé kijött a szorításból Mexikó, majd egy brazil kontra Neymar buktatásával ért véget, felrúgták, ráléptek a derekára, villant az első lap. A 23. percben Neymar lövése zúgott el pár centivel a felsőléc felett, egyszerűen nem tudták megfogni, levenni a pályáról a Barca újdonsült csillagát.

A 30. perchez érve megállapíthattuk, hogy kijött Mexikó a szorításból, persze a meccset Fredék irányították, de már nem olyan őrült nyomással. A 35. percben véres jelenetnek lehettünk szemtanúi, két brazil védő fejelt össze, David Luiz pedig vérző orral és szájjal hullott a földre, tán egy pillanatra az eszméletét is elveszítette, hordágyon kellett levinni, majd jó pár percnyi ápolást követően a csapatorvos visszaengedte, közben láthattunk egy mexikói helyzetet és konstatálhattuk, hogy bizony átvették a meccs irányítását.

A 42. percben Webb leküldte a pályáról David Luizt, akinek az orra vére még mindig nem állt el, a szabály pedig szabály, vérző játékos nem lehet a pályán. Brazília ekkortájt már hosszú percek óta nem járt az ellenfél kapujának közelében. Ami nagyon érdekes, hogy középpályán át tudta venni az irányítást a Salcido vezette közép-amerikai együttes. Egy perccel a vége előtt Thigo Silva sárgult be Hernandez elkaszálásáért. A David Luiz kálvária pedig folytatódott, ismét visszajött és ismét kiesett a véres “orrtampon”. Az els játékrészben nem történt több említésre méltó esemény, így egy gólos hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a felek.

Az első és legfontosabb észrevétel az volt, hogy David Luiz kifutott a második játékrészre, ám tekintete nem volt túl virágos. Aztán mindjárt egy brazil gól szemtanúi lehettünk, ám a játékvezető a partjelző lendítésére nem adta meg a találatot teljesen jogosan, hiszen les volt. Ezt követően pedig elkönyvelhettük, az iram már nem veri az eget. Mexikó némileg visszaállt, míg a brazilokból hiányzott az átütő lendület, mely a meccs elején nagyon is megvolt. A szövetségi kapitány Scolari elégedetlenül tárta szét a kezét több alkalommal.

Aztán az 55. percben Hulk hagyott ki óriási lehetőséget, az ötös sarkáról bombázott a kapu fölé, majd egy perccel később Neymar lövése ment el keresztbe a kapufa előtt 15-20 centivel. A 60. percben kis híján Guardado egyenlített, David Luiz mentett óriásit, erre pedig megjött a kritikus közönség hangja, mely füttykoncert formájában nyilvánult meg. A 61. percben ismét Neymar feküdt a földön, elképesztő vehemenciával faragták a fiatal támadót, az elkövetett szabálytalanságok fele körülbelül ellene történt.

A 65. minutumban a brazilok némileg sportszerűtlenül nem rúgták ki a labdát, Dos Santos maradt a gyepen, hanem villámkontrát vezettek, melynek végén Neymar húzta a labdát a rövid sarok irányába, de Corona bravúrosan hárítani tudott. A túloldalon Paulinho maradt a gyepen, egy borzasztó bokára történő belépőt követően, mely a felvételek alapján szándékosságot kiáltott. A 70. perchez érkezve Salcido eresztett meg egy lapos lövést mintegy 30 méterről, a löket azonban középre ment, így nem jelentett nagyobb gondot.

A 76. percben Alves sárgult be könyöklésért, majd pedig a közönségkedvenc Lucas Moura érkezett Hulk helyére. Támadó helyére középpályás, míg a túloldalon védők helyett jöttek fel középpályások, ez a játékon is némileg érződött, hiszen Mexikó az egyenlítésért hajtott, a brazilokon pedig valahogy azt lehetett érezni, ők megelégednének a végén az 1-0-val. A 81. percben aztán egy beadás elment keresztbe a kapu előtt, a hosszún érkező mexikói lövését pedig Alves blokkolta. Az utolsó tíz perc komoly helyzet nélkül lepergett, csupán Neymar kapott egy újabb szép csomagot és Webb kiosztott még pár lapot a vendégeknek. Aztán jött egy Neymar szóló, egy bőrős, majd pedig egy középre passzolt labda, melyet Jo juttatott a kapuba, ezzel véglegesen eldöntve a meccset (2-0).

Emlékezhetünk az első meccsre, ott is előbb Neymar, majd a csereként beálló Jo tudott eredményes lenni, a forgatókönyv pedig most sem volt másként.

‘A’ csoport 2. forduló
Fortaleza, Castelão
Játékvezető: Howard Webb (angol)
Brazília – Mexikó 1-0 (1-0)
Brazília: Julio Cesar – Marcelo, Davvid Luiz, Thiago Silva, Dani Alves – Oscar (Hernanes 62.), Gustavo, Paulinho – Neymar, Fred (Jo 82), Hulk (Lucas Moura 78.)
Mexikó: Corona – Mier, Maza, Moren, Torres Nilo (Barrera 70.) – Flores (Herrera 58.), Salcido, Torrado (Jimenez 88.), Guardado – Dos Santos – Hernandez
Gólszerzők: Neymar (10.) ill.-
Sárgalap: Thiago Silva (44.), Dani Alves (76.) ill. Guardado (21.), Herrera (89.), Maza (90.)
Kiállítás: – ill.-

Az ‘A’ csoport állása:
1. Brazília 2 2 0 0 5-0 6 pont
2. Olaszország 1 1 0 0 2-1 3 pont
3. Mexikó 2 0 0 2 1-4 0 pont
4. Japán 1 0 0 1 0-3 0 pont


Brasil 1-0 México (Gol de Neymar) COPA… by DaniDV


BRA 2-0 MEX by Samusleep

Őszi Ádám