Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Konföderációs Kupa: Megtöri-e a tiki-taka diadalát a selecao?

A világ- és Európa bajnok Spanyolország vár a brazilokra a Konföderációs Kupa döntőjének otthont adó legendás Maracana stadionban. 

Egy évvel a világbajnokság nyitánya előtt Brazília mindössze a 19. helyen áll a FIFA világranglistáján, míg a spanyolok magabiztosan őrzik az első helyüket. Győzelem vagy bukás! – Nem kérdés, hogy a brazil közvélemény presztízskérdést csinál a Konföderációs Kupa megnyeréséből. A minivébé előtti felkészülési meccsek felemásra sikerültek a dél-amerikai csapatnak: két győzelem mellett, négy döntetlen és egy vereség a selacao mérlege a naptári esztendőben.

A brazil válogatott keretében ezúttal szép számmal találhatók hazai játékosok, vagyis nem kizárólag világsztárokra épül a selecao brasileira. A korábbi évekkel ellentétben a védelem a brazilok legerősebb csapatrésze, elöl viszont hiányzik a Neymarhoz hasonló klasszis támadó. Persze azért így sem kell félteni őket, mert a csoportmeccseken háromgólos átlagot produkált a brazil csapat, amely félgőzzel is verte Japánt és Mexikót majd az olaszok 4-2-es győzelemmel első helyen zárta az A-csoportot. Az elődöntőben egy másik dél-amerikai együttes, Uruguay volt az ötszörös világbajnok ellenfele. Az uruk alaposan megnehezítették Neymarék dolgát, ám a hajrában Paulinho a döntőbe fejelte a selecaót.

A brazilokat 2002-ben vb-győzelemre vezető szövetségi kapitány, Luis Felipe Scolari szerint a döntőnek nincs egyértelmű esélyese: „Nem beszélhetünk favoritról. Az tény, hogy Spanyolország az elmúlt hat évben mindent megnyert, ugyanazzal a csapattal játszottak, ami remek, de Brazíliának is nagyszerű válogatottja van. Megígérem, hogy alázatosan, bátran és lelkesen fogjunk játszani a döntőben.”

A spanyolok formája sem hagyott sok kétséget a magabiztos továbbjutás felöl: Torresék kezdésként 2-1-re hozták az Uruguay elleni csoportrangadót majd Tahiti ellen meg sem állt tízig a spanyol armada. Az utolsó csoportmeccsen Nigéria egy sima hármassal megúszta a hispán gólfesztivált. Az olaszok elleni elődöntőben nem sikerült döntésre vinni a dolgot, majd következhetett a hosszabbítás és a tizenegyesek amit a spanyolok bírtak jobban idegekkel.

Vicente del Bosque brazil kollégájával ellentétben optimistán várja a finálét: “Nagyon elégedett vagyok és ez minannyiunk számára csodálatos érzés. Brazíliában játszhatunk, a futball királyai akik nagyszerű pillanatokat átéltek már a labdarúgás történetében és a Maracanában játszani nagyon különleges. Örömömre szolgál, hogy itt játsszuk a döntőt, és talán visszatérünk a 2014-es világbajnokság döntőjében is.”   

Egy biztos: a torna két legjobb csapata feszül egymásnak magyar idő szerint vasárnap éjfélkor a Maracana stadionban. Neymar játéka kulcsfontosságú a brazilok számára, ha a spanyoloknak sikerül kikapcsolni a brazil csodagyereket akkor szinte csak egy karnyújtásnyira van a trófea. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Konföderációs Kupa kiélezte az országban lappangó társadalmi feszültségeket, így a braziloktól hazai pályán elvárás a kupagyőzelem. Ellenkező esetben ismét a zavargásoké lehet a főszerep, amelyek végső esetben akár elsodorhatják Dilma Rousseff kormányát. Neymaron a világ és az elnök asszony szeme…


0:00 Brazília-Spanyolország  (Tv: m1)

Veres Péter