Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20 vb: Kalmár szerint nem lesz könnyű Korea ellen

Június 1-én megkezdi világbajnoki szereplését a magyar U20-as válogatott Észak-Koreával szemben az új-zélandi világbajnokságon.

meccs1

Bernd Storck készíti fel az együttest, aki szeretne minél jobb eredményt elérni az E csoportban, ahol még Nigéria és Brazília is szerepel. Pozitív jel a torna előtt, hogy Kalmár Zsolt is csatlakozni tudott a kerethez, ami nagyban növeli az esélyeinket. Mint ismeretes, az sem volt biztos, hogy el tud utazni a tornára:

“A szövetség és a klub vezetése egyeztetett annak érdekében, hogy elutazhassak a vébére” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Kalmár Zsolt. “Hálás vagyok a csapatomnak, hiszen pozitívan álltak a kérdéshez, és azt mondták, hacsak nem érintett a Lipcse a feljutási harcban a végjátékban, akkor mehetek. Így tehát most itt vagyok a csapattal.”

A korábbi felnőtt válogatott középpályás góllal vette ki  a részét a szintén vb résztvevő Fidzsi 7-0-ás legyőzéséből egy barátságos mérkőzésen, azóta pedig társaival készül Storck irányítása alatt. Storck keményen megdolgoztatja a fiatalokat, akikkel szemben nagyon szigorú a német szakember, de mégis bátorítja őket a kreatív ötletek megvalósításában:

Ez közel áll hozzám. Szeretem, ha a rendszer mellett lehetőség van arra is, hogy egyéni elképzeléseimet megvalósítsam a pályán – így a középpályás.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban kezdik meg a csoportküzdelmeket a New Plymouth-i Taranaki Stadionban, az ellenfél Észak-Korea lesz:

Megnéztük Korea játékát, és pontosan tudjuk, hogy egész más játékerőt képviselnek, mint az utóbbi ellenfeleink. Gyors támadó játékra, hatékony, kevés érintős kombinatív futballra lesz szükség, ha eredményesek akarunk lenni, illetve arra, hogy kihozzuk magunkból mindazt a fizikai pluszt, amit az elmúlt hetekben, napokban magunkra szedtünk. – mondta Kalmár Zsolt.

Három nappal Korea után Nigéria, majd újabb három nap múlva Brazília következik.A válogatott addig folytatja a felkészülést, ami az MLSZ tájékoztatása szerint elég sok egymás elleni játékot is tartalmaz. A csapat kikapcsolódásként meglátogatott egy Maori közösséget is, ahol még egy kis vidám éneklésre is sor került. A hangulatra tehát nem lehet panasz, remélhetőleg hétfőn a játék is ilyen jól megy majd.

Baranyai Balázs