Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as vb: Az üzbég csodát Szenegál törte meg – videóval

Üzbegisztán meglepetésre jutott a világbajnokság negyeddöntőjébe, de talán Szenegált sem vártak sokan ide. Az afrikaiak azonban itt sem álltak meg, és kiejtették soros ellenfelüket, ezzel pedig egy lépésre kerültek a világbajnoki döntőtől!

Thiam

Thiam elődöntőbe lőtte Szenegált! (forrás: twitter.com/fifacom)

Üzbegisztán – Szenegál 0-1 (0-0)
Gólszerző: Thiam (77′)

Már az első félidőben azt lehetett elmondani támadásépítés terén, mintha csak Szenegál lett volna a pályán, pedig a mezőnyjáték kiegyenlített volt. Gól a több kapura tartó afrikai lövés ellenére sem született, résen volt az üzbégek kapusa. A fordulás után annyiban változott csak a játék képe, hogy kevesebbet tudott veszélyeztetni Szenegál – szám szerint két kapura tartó löketet tudott felmutatni, de ez elég is volt a továbbjutáshoz! A 77. percben középre tett labdáját lőtte az üzbégek kapujába Thiam (0-1). Innentől kezdve nem volt visszaút Üzbegisztán számára, hiszen az ázsiaiak veszélyeztetni sem tudtak, így tehát Szenegál történelmi tettet végrehajtva a döntő kapujában van, ráadásul akár az afrikai finálé is összejöhet, ugyanis Mali is történelmet írva, Németországot legyőzve van ott a legjobb 4 között! Szenegál a fináléba jutásért Brazília ellen fog játszani.

https://www.dailymotion.com/video/x2tvvj5_uzbekistan-v-senegal-match-highlights-fifa-u-20-world-cup-new-zealand-2015_sport

A góllövőlista élmezőnye:
1.
Kovalenko (Ukrajna), MERVÓ BENCE (MAGYARORSZÁG) – 5 gól
2.
Mukhtar, Stendera (Németország), Silva (Portugália) – 4 gól
6.
Stark (Németország), Khamdanov (Üzbegisztán), Rubin (USA) – 3 gól

Nagy Dávid