Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Utolsóként Szerbia jutott be az elődöntőbe az új-zélandi rendezésű U20-as világbajnokságon, ahol a nagyot küzdő amerikaiak végül tizenegyespárbajban maradtak alul ellenfelükkel szemben.
Mindkét fél komoly erőpróbák után került a negyeddöntőbe: az USA egy nagyon szoros meccsen ejtette ki 1-0-ra a remek erőkből felálló Kolumbiát, a szerbek pedig óriási szerencsével ejtettek ki minket – épp hogy elkerülve a büntetőket. Két erős, stabilan védekező gárda találkozott tehát, ami a nagy téttel kombinálva nem eredményez sok gólt. Ez a fele be is jött ennek az állításnak. Már az elején sejteni lehetett, hogy itt egy gól bármiről dönthet. Inkább a szerbek ragadták magukhoz a kezdeményezést, de komoly lehetőségekig ők sem jutottak. Amerika próbált gyors kontrákkal operálni, de erre nem sok lehetőségük adódott. Az első játékrész végén aztán kicsit sikerült ráijeszteniük európai ellenfelükre, akik a második félidőre kicsit visszább vettek. Pontosan ezt akarták a tengerentúliak, akiknek onnantól már volt területük, és önerőből is tudtak támadásokat vezetni. A második félidő élvezetes játékot hozott.
Mindkét félnek adódtak kisebb lehetőségei, nagy volt az iram, ment az adok-kapok egyik kaputól a másikig. A rendes játékidő második felében egy picivel talán jobbak is voltak az amerikaiak, de gólig nem jutottak: 0-0 lett a vége, jöhetett a hosszabbítás. Az első tizenöt perc Szerbiáé volt, akik kihagyták a meccs helyzetét: a szerb támadó egy méterről nem bírta bepiszkálni a labdát az üres kapuba. Ha ezt megteszi, megspórol csapatának egy kis pluszmunkát és szívrohamot. A hosszabbítás második periódusában már az USA is feltámadt kissé, de nem tudtak túljárni a szerb kapus eszén – jöhettek a büntetők. A találkozó legdrámaibb pontja váltakozó színvonalú volt: akadtak kitűnő végrehajtók, és csapnivaló büntetők is. Tényleg, olykor bohózatba illő megoldások születtek, de mindkét oldalon egyforma mennyiségben. Kilenc körön keresztül haladtak a büntetők, majd a sokadik sanszt már nem hagyták kihasználatlanul a szerbek, és nagy nehezen sikerült Maksimovicnak értékesítenie az utolsót. Nagy kő esett le a szerbek szívéről, akik majd Malival csapnak össze a döntőbe jutásért.
USA – Szerbia 0:0 – Tizenegyesek: 5-6
G:
Elődöntők párosítása:
Brazília-Szenegál
Szerbia-Mali
Baranyai Balázs
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…