Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezték az Ajax új edzőjét – hivatalos

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax Amszterdam hivatalos honlapján jelentette be, hogy házon belül oldották meg az edzőkérdést és a tartalékcsapattól érkezik az új menedzser.

img-010516-152.onlineBild

Az Eredivisie-ben idén ezüstérmes és EL-döntős Ajax hivatalos honlapján jelentette be, hogy Marcel Keizer veszi át a csapat irányítását. A 48 éves szakember Peter Boszt váltja a kispadon, aki a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund menedzsere lett.

Keizer játékos karierrje során is megfordult az amszterdami együttesben, de mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A korábbi védő pályafutása az SC Cambuur együttesében teljesedett ki ahol 1989 és 1998 között futballozott és 282 mérkőzésen lépett pályára ezalatt 34 gólt szerzett. A 48 esztendős Keizer játékos karrierjét az FC Emmen együttesében fejezte be 2002-ben.

Marcel Keizer edzői pályafutása 2007-ben indult amikor a SV Argon edzője lett. 2014-ben korábbi klubjánál is munkát vállalt előbb technikai igazgató majd 2016-ban edző lett a 48 éves szakember. Az előző szezonban a Jong Ajax (Ajax tartalékcsapata) remekül szerepelt Keizer irányításával és a második helyen végeztek.

Kép forrása: Ajax hivatalos oldala