Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: a Porto játékosát szemelte ki Jürgen Klopp?

Az angol élvonalbeli Liverpool FC-t számos játékossal összeboronálták eddig a nyár folyamán, most itt az újabb pletyka. Portugál lapértesülések szerint a vörösök menedzsere, Jürgen Klopp az Ibériai-félszigeten kutakodik, és rá is lelt egy csiszolatlan gyémántra.

Ruben Neves Liga Portuguesa de Futebol Jornada 8 FC Porto-FC Arouca 22-10-16 (2)Rúben Neves (fotó: fcporto.pt)

Az A Bola nevű sportnapilap szellőztette meg, hogy a Liverpool élénken érdeklődik Rúben Neves, az FC Porto játékosa iránt. A mindössze 20 esztendős védekező középpályás üstökösként tűnt fel a portugál labdarúgás egén, már a 2014-2015-ös szezonban is 37 mérkőzést vívott a Porto színeiben. A legutóbbi idény viszont nem sikerült túlságosan meggyőzőre, minden sorozatot figyelembe véve csupán 17 meccsen kapott lehetőséget az ifjú játékos. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy néhány kisebb sérülés is hátráltatta a szezon során.

Rúben Neves szerződésében egy 40 millió eurós kivásárlási záradék van meghatározva, ami annyit jelent, hogy az említett összeg kifizetésével minden akadály elhárulna az őt akaró klub elől, csupán magával a játékossal kellene megegyeznie. Persze a hírek szerint a vörösöknek egyáltalán nem áll szándékukban ekkora vételárat letenni a Porto asztalára, alacsonyabb szintről indítanák a licitet abban bízva, hogy haloványabbra sikeredett szezonját követően olcsóbban is elengedik Nevest a “sárkányok”.

Amennyiben a Liverpoolt valóban érdekli a futballista, úgy vélhetően az U21-es Európa-bajnokság után üthetik nyélbe a transzfert, ugyanis Rúben Neves jelenleg Portugália színeiben szerepel a korosztályos kontinensviadalon.