A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Ernesto Valverde azóta, hogy nyáron elhagyta az Athletic Bilbao csapatát először tért vissza a San Mamésba – Stílusosan, győzelemmel!
Jó iramban kezdte ka felek a San Mamésban. A Bilbao igyekezett megnehezíteni a Barca gólját, azonban a baszkok szemszögéből a legrosszabbkor jött Lionel Messi gólja az első félidő hajrájához érve! Az argentin klasszis egy hosszas adogatás után annak a Jordi Albának a gólpasszából talált a kapuba, aki a legjobb “kiszolgálója” eddig, hiszen immáron négy Messi-gólt készített elő.
A vezetés tudatában a Barca mondhatni játszotta szokásos játékát, a Bilbao pedig próbálkozott becsülettel, de gólt nem tudott szerezni. Sokáig úgy tűnt, hogy az az egy Messi találat dönti majd el a három pont sorást, az utolsó percekben azonban érkezett Paulinho, igazolva Valverde mester azon döntését, hogy bizony jó ötlet volt a kezdőcsapatba jelölni, és lezárta a találkozót.
Győzelmükkel a katalánok megerősítették vezető pozíciójukat a táblázat élén.
https://www.youtube.com/watch?v=QsaKQQ3TkIo
Athletic Bilbao – FC Barcelona 0-2 (0-1)
Gól: Messi (36.), Paulinho (92.)
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá