Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real – PSG: “Kroosé nem volt büntető!”

A Real Madrid – PSG meccs kapcsán jócskán van miről beszélni, például arról, hogy büntetőt érte-e Giovanni Lo Celso megmozdulása Toni Kroos ellen.

(Kép: as.com)

Mint tudjuk, a szerdai csúcsmeccs első félidejének vége felé Toni Kroos balról betört a tizenhatoson belülre, találkozott a PSG argentin középpályásával, Lo Celso-val, majd látványosan elesett.

Már a lassításokból is látszott, hogy talán lesz némi igazuk azoknak, akik szerint a német klasszis bizony túl könnyedén adta meg magát. Persze ez mit sem számít, hiszen Gianluca Rocchi játékvezető elég határozottan a tizenegyespontra mutatott.

A korábbi neves spanyol bíró, Eduardo Ituralde González szerint olasz kollégája nem hozott jó döntést. “Nem kellett volna büntetőt ítélni. Volt ugyan kontaktus a két játékos között, de a PSG játékosa amint érintette Kroost, a Real futballistája már el is esett. Nem volt büntető.” – Így Ituralde González, akit a madridi AS című sportnapilap szólított meg az eset kapcsán.