Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es Eb: Olaszország és Portugália a fináléban!

Egy kis szünetet követően folytatódtak a mai napon a finnországi U19-es Európa-bajnokság küzdelmei, immár az elődöntőkkel! Az elődöntőkön kívül volt egy helyosztó is, melyen a norvégok simán verték a címvédő angolokat, míg a portugálok kiütéssel jutottak a döntőbe, az olaszok pedig rangadót nyerve!

A kékmezes olaszok a franciák elleni rangadót megnyerve jutottak be a fináléba! (forrás: twitter.com/UEFA)

Az U19-es Európa-bajnokságon ma Finnországban sor került az elődöntőkre, de azokat megelőzően egy helyosztót is rendeztek. Az 5-6. helyért a norvégok és a címvédő angolok szálltak harcba, utóbbi pedig nagyon simán kapott ki! A vége 3-0 lett, úgy, hogy a 75. percben talált be először Norvégia, ám több is lehetett volna az északiak által szeretett gólok száma, ugyanis 25(!) lövésükből 9 ment kapura! Norvégia ezzel szép eredményt ért el hiszen ott lesz a lengyelországi U20-as vb-n, míg a címvédő Anglia szétesett, és nem lesz ott a világeseményen, melynek ezzel teljes lett az európai mezőnye.

A portugálok kicsivel több, mint 30 perc alatt intéztek el, lenullázva az eddig remekül szereplő ukránokat! (forrás: twitter.com/UEFAcom)

Az elődöntők során is eléggé szétesett az egyik résztvevő, ugyanis a csoportkörben nagyszerű teljesítményt nyújtó, és Anglia továbbjutása útjába álló Ukrajna kiütéses vereséget szenvedett Portugáliától! A portugálok sokkolták az ukránokat, hiszen már a 2. percben betaláltak, ráadásul Jota egymást követően duplázott, ahogyan utána Trincao is, mindkettejük gyors egymásutánban, ráadásul a szünetig kialakult az 5-0-s végeredmény! Így az első finalista Portugália lett, amely az olasz – francia párharc győztesét várta.

Az Olaszország – Franciaország rangadó is eldőlt már az első játékrészben, melyet az olaszok nyertek meg 2-0-ra, ám a franciák 22 lövéséből, melyből 6 ment kapura, egy sem akadt be, ellenben az olaszok 4 kapura irányuló próbálkozásából 2 is! A találkozót egyébiránt is gyorsan eldöntötték az olaszok, ugyanis 3 perc leforgása alatt szerezték meg a győzelmet, így ők játszanak a döntőben a portugálokkal!

U19-es Európa-bajnokság, Finnnország • Elődöntők
Ukrajna – Portugália • 0-5 (0-5)
Gólszerzők: – , ill. Correia (2.), Jota (19., 21.), Trincao (28., 31.)

Olaszország – Franciaország • 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Capone (27.), Kean (30.), ill.

Helyosztó, 5-6. helyért
Norvégia – Anglia • 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Botheim (75.), Markovic (86.), Hauge (89.), ill.