Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hatalmas Real Madrid blama, átgázolt a királyiakon a Sevilla – videóval

A Real Madrid nem tudta kihasználni a Barcelona pontvesztését. A királyiakat sokként érhette, hogy a Sevilla már az első félidőben három góllal vezetett, ezek után pedig már nem tudott felállni. 

Forrás: laliga.es

Nagyon jól kezdte a Sevilla a mérkőzést, sikerült is meglepniük a Real Madridot. Több szép támadást is tudtak vezetni, a 9. percben pedig érkezett az első nagy helyzetük. Ben Yedder ugrott fel egy jó beadásra, majd a kapu jobb oldala felé fejelte a labdát, ám Thibaut Courtois briliáns védést mutatott be. Egy perccel később Jesus Navas futott fel a jobb szélen, majd beívelte a labdát középre, amit Banega pörgetett a kapu mellé. A 15. percben Nachónak kellett mentenie a gólvonalról, egy perccel később pedig Ben Yedder állt teljesen egyedül szemben a kapuval, de végül fölé lőtte a labdát. A 17. percben azonban már semmi nem mentette meg a Realt a góltól, és megszerezte a Sevilla a vezetést. Pablo Sarabia szerzett labdát a vendégek térfelén, majd jobbra passzolt Jesus Navasnak, aki középre gurított az egyedül érkező André Silva elé, a portugál pedig egyből a hálóba lőtt. Nem kellett sokat várni azonban a hazaiak második góljára sem, mivel a Sevilla a 22. percben növelte előnyét, ráadásul ismét Andre Silva talált be. Egy madridi szöglet után indult a kontra, amelynek végén Navas lövését még védte Courtois, ám a kipattanót a portugál csatár értékesítette. Ezt követően Gareth Bale kétszer is veszélyeztetett: először a kapufát találta el, majd  a második próbálkozásánál Vaclík ütötte oldalra a labdát. A 33. percben azonban a másik oldalon is kapufa volt, most Franco Vazquez találta el a keresztlécet. Nagyon nem működött a királyiak védekezése, és ezt kihasználva, a 39. percben már a harmadikat lőtte a Sevilla. A szöglet után tisztázni tudtak a védők, de visszafejelték a labdát épp Ben Yedder elé, aki egy különleges mozdulattal, közelről a kapuba lőtt. A végére még két szabadrúgás maradt mindkét oldalon: először a Sevilla beadása nem találta el a kaput, majd ezt követően Sergio Ramos lőtte telibe a sorfalat.

A második félidőt is a Sevilla kezdte jobban. A 49. percben Ben Yedder hozta helyzetbe Andre Silvát egy kontra végén, a portugál lövése viszont felpattant egy védőn. Ezt követően egy kicsit összeszedte magát a Real Madrid, legalábbis Luka Modric. Az 54. percben a horvát betalált, ám a videóbíró segítségét felhasználva a játékvezető érvénytelenítette a találatot les miatt. Két perccel később Modric gyönyörű lövéssel tornáztatta meg Vaclikot, aki bravúrral védett. Az 59. percben azonban Courtois-nak kellett hatalmasat védenie Pablo Sarabia kiváló lövésénél, majd Bale mentette meg csapatát a góltól, amikor az utolsó pillanatban elvette a labdát a hazaik támadójától. A 61. percben Bale a szépítést is megszerezhette volna, amikor teljesen egyedül mehetett a kapu felé, de a labdát végül a kapusba rúgta. Három perccel később ismét próbálkozott a walesi, de most centikkel a kapu mellé lőtte a labdát. Nagyon nem akart semmi összejönni ma Bale-nek. A királyiaknak nagyon nem volt szerencséje, mivel a 77. percben lesérült Marcelo, Lopetegui viszont elhasználta az összes cserelehetőségét, így emberhátrányban kellett befejezniük a mérkőzést. A 80. percben egy szép sevillai kontra végén ki tudták vágni a labdát a a védők, a kipattanó viszont Franco Vazquez elé került, aki végül kicsivel a kapu fölé lőtt. Az utolsó tíz percben már nem sok minden történt, a Sevilla már rég lezárta a mérkőzést, a Real pedig alig várta, hogy vége legyen. Végül maradt a 3-0-ás eredmény.

Sevilla – Real Madrid: 3-0 (3-0)
Helyszín: Ramon Sanchez Pizjuan stadion (Sevilla) Vezette: Hernández Hernández
Gólszerzők: Andre Silva (17. 21.), Ben Yedder (41.) ill. –
Sárga lap: Vazquez (34.), Banega (74.), Sarabia (79.) ill. Bale (27.), Kroos (65.), Modric (65.)
Kiállítás: – ill. –

Sevilla: Vaclik, Gomez, Kajer, Carrico, Arana (Nolito, 85.), Vazquez, Banega (Roque Mesa, 90+1.), Jesus Navas, Sarabia, Ben Yedder (Promes, 69.), Andre Silva. Vezetőedző: Pablo Machin

Real Madrid: Courtois, Marcelo, Ramos, Varane, Nacho (Lucas, 59.), Casemiro, Kroos, Modric (Ceballos, 70.), Asensio, Bale, Benzema (Mariano, 59.). Vezetőedző: Julen Lopetegui