Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: a Chelsea védőjéért folytatott harcban nyerésre állnak az Inter ellen – sajtóhír

Az olasz gigászok között nagy harc alakult ki a londoni együttes balhátvédjéért, a TuttoSport értesülései szerint.


Chelsea olasz válogatott védőjét, Emerson Palmierit szeretné szerződtetni a nyár folyamán az Inter és a Juventus is. Az itáliai források most arról írnak, hogy a torinói gárda lesz a befutó a hátvéd kegyeiért, akire Frank Lampard kevésbé számít.

Antonio Conte már hónapokkal ezelőtt is jelezte a vezetőség felé, hogy igényt tartana a 25 éves játékosra, azonban most, hogy már a Zebrák is kiszemelték maguknak nagyon nehéz dolguk lesz a szerződtetésére, ugyanis egy játékos számára kecsegtetőbb lehet a Juventusba igazolni manapság, mint a milánói együtteshez.

A bökkenő az lehetne, hogy a Bianconerinél már van egy remek balhátvéd, Alex Sandro, aki mellett Emerson nem biztos, hogy kezdővé tudna válni, de olasz sajtóhírek úgy tudják, hogy a Juventus a brazil balhátvéden túlad amennyiben a Chelsea játékosát sikerül megszerezni. Ennek következtében is inkább a “Zebrákat” választhatja a védő, hiszen így a Serie A legjobb csapatának kezdőjátékosa lehetne.

A hétszeres olasz válogatott védő 2018 januárjában igazolt a londoni klubhoz, azóta 52 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken egyetlen gól és öt gólpassz került a neve mellé.