Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Hosszabbított klubjával, a legrégebb óta regnáló menedzser

Meghosszabbította szerződését Sean Dyche, a Burnley menedzsere.

Az angol kis csapat menedzsere 2025 nyaráig írt alá. Dyche már így is a legrégebb óta egy klubnál dolgozó menedzser, 2012 október 30-án vette át a csapat irányítását.

“Alig várom, hogy tovább fejleszthessem a klubot, hogy tovább dolgozhassak a nagyszerű játékosainkkal és edzőinkkel. A régióval és a szurkolóinkkal való kapcsolatom a sok itt töltött év után, és alig várom, hogy elkezdhessem a kemény munkát, amely szükséges ahhoz, hogy a klub jó irányba haladjon” – nyilatkozta Dyche a klub honlapjának.

Dyche kétszer juttatta fel a Burnley-t a Premier League-be, először 2014-ben, ám ekkor azonnal kiestek, de a következő szezonban ismét feljutást ünnepelhettek. A Turf Moor közönsége azóta is PL-meccseken tapsolhat, sőt a 2018-2019-es szezonban az Európa-ligában is kipróbálhatta magát a csapat, mivel az előző szezonban a 7. helyen végeztek a Premier League-ben, ami a klub történetének legjobb szereplése volt a PL-ben.

A Burnley nem kezdte jól a bajnokságot, négy forduló után egyike annak az öt csapatnak, akik még nem tudtak meccset nyerni, egy döntetlen mellett, három vereségük van és a 17. helyen állnak.

A Premier League állása