Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika-kupa: Szenegál jutott először a döntőbe – videóval

A két évvel ezelőtti vesztes döntő után Szenegál ismét a döntőbe jutásért harcolt, míg Burkina Faso 2015 után juthatott volna ismét a döntőbe.

A döntőbe jutás volt a tétje a Burkina Faso – Szenegál találkozónak. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, azonban a szenegáliak támadásai veszélyesebbek voltak. A burkina fasoiak kétszer is megúsztak egy büntetőt, először a kapusuk, Koffi gázolta el Kouyatét, azonban a videózás után a játékvezető nem fújta be a büntetőt. Azonban Koffit le kellett cserélni.
A hosszabbításban Tapsoba kezezése miatt ítélt tizenegyest Weyesa játékvezető, de a videózás után érvénytelenítette.

A második félidőben is Szenegál játszott veszélyesebben, azonban a találkozó első góljára a 70. percig kellett várni, ekkor a PSG védője, Diallo volt eredményes. Néhány perccel később Diallo párizsi csapattársa, Idrissa Gueye is betalált ezzel magabiztosan vezettek a szenegáliak. A 82. percben Toure révén szépítettek a burkina fasoiak, azonban a szépítőgól után nagyon kinyíltak, így a 87. percben egy kontra végén Mane is betalált ezzel végleg eldöntötte a találkozót.
Így Szenegál jutott a döntőbe és várhatják az ellenfelüket, ami a holnapi Egyiptom – Kamerun találkozó győztese lesz.

Burkina Faso – Szenegál 1-3 (0-0)
Helyszín: Douala, Japoma Stadion Vezette: B. T. Weyesa (etióp)
Gólszerzők: Toure (82.) ill. Diallo (70.), I. Gueye (76.), Mane (87.)
Sárga lapok: Guira (28.) ill. B. Sarr (50.), Cisse (90.+3)
Kiállítva:ill.

Burkina Faso: Koffi (Ouedraogo 36.) – Kabore, Tapsoba (Bande 81.), Dayo, Yago – Sangare, Guira (Ouattara 81.), Toure – Bande, Traore, Bayala (Sanogo 60.)
Szövetségi kapitány: Kamou Malo

Szenegál: Mendy – B. Sarr, Koulibaly, Diallo, Ciss – Kouyate (P. Gueye 65.), I. Gueye, Mendy (Cisse 90.+2) – Dieng (P. Sarr 78.), Diedhiou (I. Sarr 65.), Mane
Szövetségi kapitány: Aliou Cisse

A mérkőzés összefoglalója