Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kölcsönvette a Juventus tehetségét az újonc – HIVATALOS

Az olasz bajnokság (Serie A) mezőnyébe története során először feljutó Monza együttese nemrég újabb szerzeményt erősített meg…

 

Az Monza csapata hivatalos oldalán keresztül erősítette meg, hogy kölcsönvette a Juventus együttesével a napokban szerződést hosszabbító tehetséges középpályást, Filippo Ranocchiát.

A 21 éves labdarúgó a szülővárosa, a Perugia csapatában nevelkedett, 2019 óta áll a torinói klub kötelékében. Ranocchia azóta folyamatosan kölcsönben szerepelt, az elmúlt szezont a Serie B-ből kieső L.R. Vicenza színeiben töltötte.

Mint ismeretes, a Monza irányítását az AC Milan egykori nagyfőnökei, Silvio Berlusconi és Adriano Galliani három évvel ezelőtt vették át a harmadosztályban, ősztől azonban már a Serie A-ban versenyezhetnek, ahol a hírek szerint jelentősebb célokért szeretnének küzdeni, és láthatóan mindent meg is tesznek ennek érdekében.

Az újonc korábban már Andrea RanocchiaAlessio CragnoStefano SensiMatteo PessinaSamuele Birindelli és Gianluca Caprari megszerzését jelentette be, továbbá Andrea Carboni is csatlakozott a csapat keretéhez. De biztosak lehetünk benne, hogy ez még mindig nem minden, és további új igazolások várhatóak.