Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Frankfurt védőjéért verseng az Arsenal és a Liverpool! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a Liverpool és az Arsenal együttese is szívesen látná a soraiban a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt gárdájának védőjét, Willian Pachót.

(Photo by Ralf Ibing – firo sportphoto/Getty Images)

A német csapatokat érintő átigazolásokban általában jól értesült Florian Plettenberg beszámolója alapján nagy lesz az érdeklődés a nyár folyamán az Eintracht Frankfurt védője, Willian Pacho iránt. Az ecuadori játékos első szezonját tölti a német csapatnál, ám az első perctől kezdve kihagyhatatlan eleme volt a csapat védelmének. Mindezt jól mutatja, hogy a középhátvéd ebben a szezonban mindössze három találkozón nem lépett pályára a klub színeiben, az összes többit pedig egy kivételtől eltekintve végigjátszotta. A legfrissebb hírek szerint a 22 éves játékos több élcsapat figyelmét is  felkeltette teljesítményével, de a beszámolók alapján két angol gigász, az Arsenal és a Liverpool érdeklődik iránta a legélénkebben. A források szerint a Frankfurt hajlandó is lenne a nyár folyamán megválni a védőtől, de természetesen csak abban az esetben, ha egy jelentős, 50-60 millió euró körüli összeget kapnak érte.

Willian Pacho ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen lépett pályára a Frankfurt színeiben, és 1 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.