Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Monaco: brazil sztárigazolás a láthatáron

Komoly ékpárt kaphat Falcao az AS Monaco kolumbiai támadója, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a hercegségiek ajánlatot készülnek tenni a Zenit braziljáért Hulkkért.

Kép Forrása: nb1.hu

A hercegségiek nem igazán brillíroztak eddig az átigazolási piacon, ezzel sokakat megleptek, többnyire értékeiktől váltak meg (Abidal, Obbadi, vagy éppen James Rodriguez), helyükre pedig megfelelő pótlás eddig nem érkezett. Eddig! Most ugyanis felbolydulhat az átigazolási piac, ugyanis a finist komolyan megnyomhatja a francia klub, mely borzasztóan kezdte hazája pontvadászatát. Az első körben a Lorien tudott diadalmaskodni 2-1-re, míg hétvégén egy hatalmas pofont kapott az együttes, a Bordeaux 4-1-el küldte haza Leonardo Jardim tanítványait.

Nincs mese, erősíteni kell, Hulk pedig egy optimális célpont, egy remek jelölt erre. A 28 esztendős brazil 2012-ben 55 millió euró ellenében hagyta el a Porto együttesét és szerződött a Zenitbe, ahol 69 tétmérkőzésen ezidáig 34 gólt és 25 asszisztot jegyzett. Piaci árát a transfermarkt.de 48 millió euróban határozta meg legutóbb, ennek fölében kell fizetnie az újgazdag hercegségieknek, amennyiben szándékuk komoly, már pedig annak tűnik.

Arrow