Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hiábavaló döntetlen – EL-búcsúzott a Debrecen

Ugyan az első találkozó nagy hibáit kijavították, a helyzetekkel azonban nem tudtak élni a debreceni futballisták, akik nem lehetnek kibékülve a spanyol játékvezető ténykedésével sem. Így pedig a Young Boys készülhet a főtáblás küzdelmekre az Európa Ligában, illetve egyetlen csapatunk, az MTK női együttese maradt állva Európában.

A svájci Young Boys önfeledten ünnepelt a lefújás után. fotó: uefa.com

Pedig nem kezdődött rosszul a találkozó. Ugyan a mérkőzés előtt mindkét oldal bizakodott, mi több, a vendégek trénere, Uli Forte szerint ugyannyi esélyt látott a továbbjutásra mindkét oldalon. A debreceni labdarúgók szerint egy korai gól megváltoztathatta volna a találkozót, és a továbblépés esélyeit, minderre meg is volt a lehetőség,kár, hogy a Loki nem élt vele. Az első negyedórában több ízben is eljutottak a sárga-feketék kapujáig, ám rendre közbejött egy-egy pontatlanság, ami miatt nem sikerült előnybe kerülnie a magyar bajnoknak. Aztán a tizenharmadik percben Sidibe kerülhetett volna helyzetbe, ám nem fért a labdához, miután az egyik védő két kézzel ellökte a tizenhatoson belül, a spanyol Borbalán játékvezető nem látott okot a beavatkozásra. Sok kisebb hibával vezette a meccset, több olyan is volt, amely kiváltotta a teljes magyar közönség unszimpátiáját. Ugyanakkor hiába támadott többet a piros-fehér alakulat, nem vették észre, hogy levegőben, illetve távoli kísérletekkel zavarba lehet hozni a vendégkapust, akiről a szélről beadott labdák, valamint a tizenhatos előteréből elengedett lövések után gyakran jöttek ki, és ezekből keresnivalója lehetett volna a „cívisvárosiaknak”. A hajrához közeledve Máté Péter kis híján saját kapujába terelte a játékszert, mert nem értették meg egymást Novakoviccsal, de végül tisztázott a védő.

Fordulás után újabb tizenegyesgyanús eset felett hunyt szemet a játékvezető. Sidibe pöckölt bele egy, a kapusról megintcsak kipattanóba, majd a hálóőr ráfeküdt, de legalábbis akadályozta a szenegálit a labda megjátszásában. Borbalán Sidibének adott lapot. A félidő derekán Korhut remek beadását fejelhette rá Kulcsár, de reflex-szerűen védett a svájciak kapusa, majd több kisebb lehetőséget jegyezhettünk fel mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott. A végjátékban Seydi kapott azonnali pirosat, miután hátulról rácsúszott a védő lábára. Összességében a spanyol játékvezető ténykedésében rengeteg kifogásolnivalót találhatunk, jellemző, hogy amiért a Loki futballistái sárgát kaptak, a svájciak még szóbeli feddést sem nagyon, illetve amit itt lefújt, ott nem mindig.

Ezzel a döntetlennel eldőlt, hogy mindössze egyetlen csapat képviseli Magyarországot az európai kupákban, mégpedig a Bajnokok Ligája párharcra készülő MTK női együttese.

DVSC-Teva – Young Boys 0-0
g.:
s.: Zsidai (31.), Korhut (34.), Sidibe (58.), Vadnai (72.), Máté P. (76.), Varga J. (84.), Ferenczi J. (85.) ill.: Lecjaks (30.), Rochat (32.)
kiállítva: Seydi (90.)
Tj.: Young Boys 3-1-es összesítéssel

Gavalovits Sándor