Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz Kupa: Több kiállítás, mint gól, Fiorentina továbbjutással

A Fiorentina két kiállítást hozó meccsen nyert a legvégén egy tizenegyessel a Chievo ellen.

015

Nem kellett túlórázniuk a csapatoknak, a legvégén a Fiorentina labdarúgói ünnepelhettek (forrás: fiorentina.it)

Az első félidőben egy alkalommal kellett védenie a vendégek kapusának az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, de nem erről marad emlékezetes a találkozó első félideje. A ráadás harmadik percében ugyan második sárga lapját szerezte meg a vendégeknél Radovanovic, így emberelőnyből várhatta a folytatást a firenzei együttes.

A második játékrészben veszélyesebbé is vált a Chievo kapujára a hazai csapat, ám a Fiorentina is megfogyatkozott a 71. percben, amikor a bíró Zaratét állította ki azonnal a megmozdulásaért. Nagyon úgy festett hogy a 10-10 emberrel pályán lévő csapatok készülhetnek a hosszabbításra, de Sorrentino szabálytalansága után sárga lap járt, és hazai tizenegyes a 92. percben! A következő minutumban pedig Bernardeschi értékesíteni tudta a megítélt büntetőt, így már nem volt kérdés a lefújásig (1-0)! A firenzei klub ezzel ott van a legjobb nyolc között, a Chievo játékosai pedig igencsak bánhatják, hogy nem ért véget hamarabb a meccs rendes játékideje. Érdekes, hogy mindkét félidő hosszabbításának harmadik percében érte baj a vendégeket.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő
Fiorentina – Chievo 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Bernardeschi (90+3. – büntetőből), ill.
Kiállítás: Zarate (71.), ill. Radovanovic (45+3.)

Nagy Dávid