Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A brazilok ezt biztosan emlegették egy hétig – ezen a napon történt

Három éve ilyenkor Brazília hazai közönség előtt hatalmas pofonba szaladt bele. Az Estádio Mineirão-ban, Belo Horizontéban rendezték meg a világbajnokság első elődöntőjét, amelyen a házigazdák ellenfele a német válogatott volt.

cb0ba8a539f2abd8f593b746202051ae_crop_north

Az előzetes statisztikát figyelembe véve a braziloknak állt a zászló, mivel a 2002-es világbajnokságon, a fináléban 2 Ronaldo találttal 2:0-ra győzték le a németeket. A vb-döntő mellett még 11 alkalommal tudtak győzedelmeskedni a dél-amerikaiak, 4 alkalommal bizonyult jobbnak Németország, és 5 találkozó végződött döntetlennel.

A 2014-es elődöntőben a brazil válogatott 58 ezer néző előtt, hazai közönség előtt szaladt bele hatalmas pofonba. 11 percnek kellett eltelnie a találkozóból, amikor Toni Kroos szögletét követően Müller elé került a labda, akinek csak annyi volt a dolga, hogy a hálóba juttassa a labdát. A 23. percben Julio Cesar Klose első löketét még hárítani tudta, azonban az ismétlésnél már esélye sem volt. Az elkövetkező 3 percben Kroos kétszer is megvillant. először a Lahmtól érkező labdát rúgta be 16 méterről, majd a középkezdés után ismét labdát szerzett, és Khedirával összejátszva ismét góllal fejezte be az akciót. A 29. percben Khedira beállította az 5 gólos különbséget. Az első 45 percben már eldőlt a továbbjutás sorsa.

A második játékrész elején a brazil csapat látszólag összekapta magát, és számos helyzetet tudott kialakítani, azonban Neuer a helyén volt, és esélyt sem adott a szépítésre. Az 58. percben Klosét Schürrle váltotta le. A 69. percben a frissen beállít játékos egy jobbról érkező passzt értékesített, majd 10 perccel később szerencsés volt, és lövése a felső kapufáról pattant a gólvonal mögé. A hajrában Oscar még be tudott találni. Németország padlóra küldte a hazai közönség előtt játszó Brazíliát.

A döntőben végül hosszabbítás után győzte le Németország Götze találatával Argentínát.

Ha meg szeretné tudni, hogy a labdarúgás történetében milyen jeles esemény történt a tegnapi napon, akkor kattintson ide!

https://www.youtube.com/watch?v=qfiVL_Ol80Y

kép: independent

Nagy Gábor