Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Ronaldóék kiszenvedték a győzelmet Andorrában! – videóval

Az oroszországi világbajnokság európai selejtezőzónájában szombat este Portugália is pályára lépett valamint a magyar válogatott Svájcban vendégeskedett a B csoportban. 

GettyImages-858714018

A B csoportban a forduló előtt második helyen álló portugálok Andorrába utaztak, és mindenképpen győzniük kellett amennyiben a svájciak győznek a mieink ellen hazai pályán. A mérkőzésen Santos szövetségi kapitány pihentetni próbálta a csapat legnagyobb sztárját Cristiano Ronaldót, azonban a portugálok a Real Madrid sztárja nélkül csak szenvedtek az első félidőben. Az eslő igazán komoly gólszerzési lehetőség a 28. percben adódott a portugál válogatott előtt, Quaresma fejese elszállt a kapu bal oldala mellett. Két perccel később ismét a portugálok és ismét Quaresma veszélyeztetett, de Gomes ezúttal is résen volt és hárította a portugál kísérletét. Az első játékrész hajrájában előbb André Silva lőtt fölé majd öt perccel az első félidő vége előtt Pepe távoli lövésénél védett ismételten Gomes.

A portugálok mestere a második félidőt rögtön egy cserével kezdte és pályára küldte Ronaldót. A második félidő elején Quaresma próbálkozott egy lövéssel, de Gomesen ez sem fogott ki és könnyedén hárított. A 63. percben a portugálok megtörték a gólcsendet és Cristiano Ronaldónak mindössze 18 perc is elég volt, hogy megszerezze a vezetést a portugáloknak. A folytatásban is a portugál válogatott irányította a mérkőzést, de Ronaldo ezúttal szabadrúgásból sem tudta növelni a portugálok előnyét. A mérkőzés hajrájában André Silva állította be a végeredményt. Ez pedig azt jelentette, hogy kedden dől el végleg, hogy ki lesz a csoportelső ugyanis Portugália hazai pályán fogadja a svájciakat.

Andorra – Portugália 0-2 (0-0)
Helyszín: 
Estadi Nacional (Andorra la Vella) Vezette: Zelinka (cseh)
Gólszerzők:
Ronaldo (63.), An.Silva (86.)
Sárga: Alaez (37.), San Nicolas (57.), Rodrigues (75.)
Kiállítás: 

Portugália: Patricio – Semedo, Pepe, Neto, Eliseu – Martins (Ronaldo 46.), Pereira, Joao Mario, Quaresma (Carvalho 79.)- Bernardo Silva, André Silva Szövetségi kapitány: Santos

https://www.youtube.com/watch?v=3jgq4m9DpUE

Feröer-szigetek – Lettország 0-0
Helyszín: 
Tórsvøllur (Tórshavn) Vezette: Schorgenhofer (osztrák)
Gólszerzők: 

A B csoport szombati játéknapját a lettek vendégjátéka nyitotta meg a Feröer-szigeteken. A lettek nagy meglepetésekre nem is bírtak a jóval esélytelenebb feröeriek ellen és gólnélküli döntetlenre votlak csak képesek. Kedden a magyar válogatott zárja a selejtezősorozatot Feröer-szigetek válogatottja ellen.

Svájc – Magyarország 4-1 (3-0)
Helyszín: 
St. Jakob-Park (Basel) Vezette: Tagliavento (olasz)
Gólszerzők:
Xhaka (18.), Frei (20.), Zuber (43., 49.) ill. Guzmics (59.)

A csoport harmadik mérkőzésén a magyar válogatott Bázelben lépett pályára Svájc legjobbjai ellen. A magyar válogatott számára, komoly tétje már nem volt a mérkőzésnek ugyanis a mieink már nem juthattak ki az oroszországi vb-re. Ennek megfelelően felszabadultan kedztek a mieink, több újonccal is a fedélzeten az eltiltott Dzsudszák és sérült Szalai Ádám helyén. A találkozó első gólját a 18. percben Xhaka szerezte miután Gulácsi Péter hibázott óriásit. Két perccel később pedig már kettővel mentek a helvétek, miután Frei bombája pattant meg az egyik védőn. Az első játékrészben a svájciak több gólt is szerezthettek volna, de Gulácsi bravúrjai kellettek. Az első játékrész hajrájában azonban már a magyar hálóőr sem menthette meg a góltól a mieinket és Zuber góljával már 3-0-ra vezettek a svájciak félidőben. A második játékrészt rögtön egy bombagóllal kezdték a svájciak, Zuber bombáját Gulácsi már nem tudta kitolni a léc alól. A találkozó 59. percében Guzmics révén szépítettünk egy szöglet utáni kavarodás után. A hajrában még mindkét olaldon született egy-egy találat, Lichsteiner és debütáló mérkőzésén betaláló Ugrai révén, ami az 5-2-es végeredményt jelentette.

A csoport állása 9 forduló követően

bgroup

Képek: uefa.com

O.G.