Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mahrez a hajrában mentette meg a Leicestert

Hivatalosan is kijelenthető, hogy a Premier League 2016-os bajnoka, vagyis a Leicester City a mostani szezont még rosszabbul kezdte, mint azt az idényt, amelynek még mint címvédő vágott neki.

mhrezVSwba001

A fogadó irodáknál természetesen a hazai „Rókák” voltak a Premier League 8. fordulójának zárómeccses esélyesei. Azonban a walesi Tony Pulis mester szokás szerint a szerény lehetőségei ellenére is remekül rakta össze a WBA-t, amelynél egyébként a szurkolók még mindig azt az attraktív játékot hiányolják, amelyet a Gera Zoltán fémjelezte csapat képviselt. Bár a magyar válogatott sztárjával sem tudtak kimagasló eredményt elérni a birminghamiek…

Szomorú látni, hogy a Leicesternél távolról nézve sem találják azt az utat, amely visszavezetné őket legalább Európába. Pedig a csapatban még mindig ott vannak a bajnoki cím egykori fő sikerkovácsai közül többen is: Schmeichel a kapuban, a védelem központjában Morgan kapitány, a szervezésben Mahrez, illetve legelöl Jamie Vardy.

Az első félidőben a Leicester közelebb állt a vezetés megszerzéséhez, ám nem túl sok (konkrétan egy) pontos kapura lövés ijesztgette a kapusokat a szünetig. A folytatásban kissé bátrabb lett a West Brom. A 63. percben még a vezetést is megszerezték Pulisék, ugyanis a sérüléséből, és az U23-as csapattól visszatérő Nacer Chadli góllal debütált a szezonban. Minden bizonnyal örülnének a Hawthorns-ban, ha a belga szélső lenne az idei év legjobbja, és nagyban hozzájárulna egy esetleges jó szerepléshez. A tehetség és a lehetőség meg van a korábbi Spurs-játékosban.

Vissza a meccshez! A hazaiak elmúlt időkben grafitszürkévé halványult sztárja, Riyad Mahrez a 80. percben tett arról, hogy a WBA továbbra is nyeretlen maradjon augusztus 19. óta. Tudniillik a birminghamiek az első két fordulóban nyerni tudtak, ám azóta sorra halmozzák a remiket és a zakókat.

A döntetlennel mégis a West Brom lehet elégedettebb, ám még a Citynek is jól jöhet a tegnao esti egy pont, a kiesés elleni harcban, még ha egyelőre éppen a kiesőzónában tanyáznak is, a nem túl veretes 18. helyen. Hátuk mögött a csodákra képes Bournemouth-szal, és a feltámadni látszó Palace-szal.

Leicester City – West Bromwich Albion 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Mahrez (80. perc), ill. Chadli (63.)

A gólok:

https://www.youtube.com/watch?v=J77A4A2kZ1g

A bajnokság állása:

angoltabella20171017

Balogh József