Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Aubameyang góllal debütált, kiütéses Arsenal-siker a rangadón! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) 26. fordulójának szombati slágermérkőzését a londoni Emiratesben rendezték ahol az Arsenal a rivális Everton együttesét fogadta. A mérkőzésen debütált az Arsenal rekordigazolása Pierre-Emerick Aubameyang is.

2018-02-03T181434Z_35165721_RC176AE1B660_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-ARS-EVEA PL szombati derbijén az Arsenal hazai pályán fogadta az Everton együttesét, akinek a kezdőjében helyet kapott a téli átigazolási szezonban klubot váltó Theo Walcott is aki hosszú éveken keresztül erősítette az ágyúsokat. A hazaiaknál is ott volt a kezdőben a két téli szerzemény Henrik Mkhitaryan és az első meccsén debütáló rekordigazolás Pierre-Emerick Aubameyang. Az Arsenal nagy lendülettel kezdte a találkozót és a 6. percben első gólszerzési lehetőségét gólra is váltotta a hazai együttes miután Henrik Mkhitaryan hozta kihagyhatatlan helyzetbe Aaron Ramsey-t aki nem is hibázott. Négy perccel később Mkhitaryan kis híján gólpassza után feliratkozott a góllövők közé is, de lövése hajszállal kerülte a kapu bal oldalát. Az első negyedóra vége felé a 13. percben Pierre-Emerick Aubameyang is megvillantotta tudásást, hogy miért fizettek érte 63 milliót, de lövését az utolsó pillanatban blokkolta az egyik liverpooli védő. Egy perccel később a megítélt szögletet követően kétgólosra növelte előnyét az Arsenal, miután Mustafi fejelte Koscielny elé a játékszert a francia válogatott pedig közvetlen közelről a hálóba fejelt. Öt perc sem telt el ismét rezgett az Everton hálója és ezúttal is Ramsey volt aki túljárt Pickford eszén. A találkozó 27. percében Theo Walcott szépíthetett volna előző csapata ellen, de az egyik hazai védő szögletre mentett. A 32. percben Mesut Özil zseniális meglátása után remekül ugratta ki újdonsült csapattársát Aubameyangot akinek ziccerét óriási bravúrral hárította Pickford. A félidő hajrájában Mkhitaryan korábbi dortmundi csapattársát is kihagyhatatlan helyzetbe hozta, Aubameyang pedig debütáló mérkőzésén betalált miután átemelte Pickfordot. A hajrában a hazaiak még a kapufát is eltalálták miután Monreal egy szögletet követően a bal kapufára bólintott.

Fordulást követően az Arsenal láthatóan visszavett a tempóból, ami után a liverpooli kékek előtt több gólszerzési lehetőség is adódott a második félidőben. Az 52. percben Oumar Niasse csapott le a tizenhatoson belülre érkező labdára lövése azonba na bal kapufán csattant legnagyobb pechjére. A 64. percben azonban a vendégek a csereként beálló Calvert-Lewin fejesével szépítettek a teljesen visszahúzódó és a tempót visszavevő hazaiak ellen. A 70. percben a hazaiak cseh hálóőre Petr Čech egy ütközést követően nem tudta folytatni a játékot és cserét kért. A hajrába fordulva Henrik Mkhitaryan immáron harmadik alkalommal is kihagyhatatlan helyzetbe hozta csapattársát ezúttal is Ramsey-t (másodszor) a walesi pedig triplázott az Everton elleni rangadón. Mkhitaryan egyébként ezzel 2013 májusa óta az első játékos az Arsenal egüttesében aki három gólpasszt kiosztott, akkor  a spanyol Santi Cazorla osztott ki három gólpasszt, aki jelenleg is az Arsenal játékos, de a sérültek listáján találhatjuk meg.

Arsenal – Everton 5-1 (4-0)
Helyszín: Emirates Stadion, London, Vezette: Swarbrick
Gólszerzők: Ramsey (6., 19., 74.), Koscielny (14.), Aubameyang (37.) ill. Calvert-Lewin (64.)
Sárga lapok: Koscielny (24.), Mustafi (50.)
Kiállítás:

Arsenal: Čech (Ospina 71.) – Monreal (Kolasinac 46.), Mustafi, Koscielny, Bellerín – Xhaka, Ramsey (Wilshere 75.) – Mkhitaryan, Özil, Iwobi – Aubameyang. Vezetőedző: Wenger

Everton: Pickford – Keane (Davies 46.), Williams, Mangala – Kenny, Schneiderlin, Gueye, Martina – Walcott (Calver-Lewin 61.), Niasse (Tosun 78.), Bolasie. Vezetőedző: Allardyce

https://www.youtube.com/watch?v=qLl7WrSeRV8

Képek: premierleague.com

Ondik Gábor