Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Piqué: “Óvatosnak kell lennünk a Chelsea ellen!”

Gerard Piqué a Barcát is támogató Beko szponzori eseményén járt, ahol természetesen a futballról, és a katalánok idei szezonjáról is beszélt.

(Kép: as.com)

“A Bajnokok Ligájában mindig magasak az elvárások velünk szemben. Tudom, hogy jó a hangulat a csapat körül, egységesek vagyunk, de ettől függetlenül körültekintőbbnek kell lennünk, mint valaha! Az elmúlt években szereztünk kellemetlen tapasztalatokat a Bl-ben, ebből azonban tanultunk.” – Így Piqué a Barcára váró kedd esti londoni fellépésre utalva. A korábbi MU-játékos ezt követően még egyszer kihangsúlyozta, hogy a Chelsea elleni találkozót hiába várják jó előjelekkel, nagyon óvatosnak kell lenniük riválisukkal.

A Bajnokok Ligája mellett ott van még a bajnokság és a spanyol kupa is, ahol egyaránt jó pozícióban vagyunk. Ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra!” – Tette még hozzá Piqué, megjegyezve azt is, hogy kisebb sérülése után már sokkal jobban érzi magát, és már edzésbe is állt.

A Barca Stamford Bridge-i túrája előtt a katalánok játszanak még egy bajnokit az Eibar otthonában, szombat délután. Az egyelőre még kérdéses, hogy utóbbi találkozón Piqué is szerepet kap-e?!