Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a végén csúszott ki a győzelem a Villarreal kezéből – videóval

A spanyol bajnokság 24. fordulójának vasárnapi játéknapján találkozott egymással az Espanyol és a Villarreal. A vendégek nagyon jól kezdték a mérkőzést, a vezetést is megszerezték, ám az utolsó percekre az Espanyol is feléledt, és összejött nekik az egyenlítés, sőt, majdnem a győzelem is. 

w_900x700_18185348_b3z0603

Forrás: laliga.es

Egyértelműen a Villarreal kezdte jobban a mérkőzést, és már a 6. percben közel jártak a gólszerzéshez, amikor Pablo Fornals tört be a tizenhatoson belülre, és közelről kapura is lőtt, de a labda csak a jobb kapufán csattant. A 10. percben Enes Unal már gólt is szerzett, de Montero játékvezető a találat előtt szabálytalanságot látott, ezért érvénytelenítette azt. Az Espanyol támadni se nagyon tudott, és helyzeteket kialakítani sem. A 25. percben azonban már nem hibáztak a vendégek, és meg is szerezték a vezetést. Rodrigo Hernandez  kapásból lőtte el a labdát a tizenhatoson belülről, a játékszer pedig a kapu bal alsó sarkába ment. Két perccel később Pablo Fornals szakadt le a védőjéről és egy keresztlabda átvétele után lövése csak egy hajszállal kerülte el a jobb kapufát. Az Espanyol a játékrész vége felé kicsit feléledt, de a nem sikerült közel kerülniük az egyenlítéshez még.

A második félidőben is jobban játszott már az Espanyol, sok-sok rövid passzal tartották a labdát, és próbáltak támadásokat kialakítani. Az 59. percben azonban Denis Cheryshev próbálkozott távolról, ám az erős lövést Diego Lopez bravúrral védett. A Villarreal elég agresszívan játszott, több sárga lapot is ki kellett osztania a játékvezetőnek emiatt. A 73. percben az éppen csak pályára lépő Carlos Bacca lőtt kapura a tizenhatoson belülről, ami a kapuson túljutott, de az egyik védő végül elhárította a veszélyt. Már-már úgy tűnt, hogy az Espanyol ma nem fog tudni gólt szerezni, aztán a 85. percben mégis összejött nekik az egyenlítés. Szabadrúgást végezhettek el a hazaiak nagyjából 18 méterről, amit Esteban Granero lőhetett el, és fantasztikus gólt szerzett. A hosszabbításban akár még a győzelmet is megszerezhette volna az Espanyol. A 93. percben Leo Baptistao találta el a felsőlécet, a kipattanót Sergio Garcia lőhette el, de ezt a kapus védte, majd a labda Gerard Moreno elé került, aki kapura is lőtte a játékszert, de az végül elkerülte a kaput, és maradt az 1-1-es eredmény.

Espanyol – Villarreal: 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Granero (85.) ill. Hernandez (25.)
Sárga lap: Garcia (35.) ill. Ruiz (7.), Mario Gaspar (44.), Alvaro (63.), Javi Fuego (65.), Hernandez (76.)
Kiállítás: – ill. –