Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: változatos edzőtábor után – esélyleső III.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a bajnokság szombati rajtja előtt tekintünk vissza az elmúlt másfél hónapra. Csapataink felkészülése és átigazolásai kapnak főszerepet.

bodog_dvtk_nono_vela

Nonótól (szemben) volt hangos a sajtó január végén-február elején. – fotó: dvtk.eu

Nem unatkoztak a Diósgyőr játékosai januárban és februárban, hiszen Bódog Tamás előbb a Magas-Tátrában vezényelt edzőtábort, ahol sífutás és biatlon is szerepelt a programban. Ugyan felkészülési meccset csak a hazaérkezést követően játszottak, mégsem ezek, hanem egy játékos, jelesül José Antonio Delgado Villar esete uralta jószerével a híreket. A miskolciak vezetőedzője fegyelmi okokra hivatkozva rakta ki az első keretből, mire a spanyol légiós hazugnak nevezte a trénert, aki azonban nem hagyta magát. A DVTK vezetősége aztán szerződésszegés miatt – Nono engedély nélkül nyilatkozott az M4 Sportnak – felfüggesztette, majd felbontotta kontraktusát. Viszont erősödött is a miskolci alakulat, hiszen megszerezték a korábbi debreceni Dusan Brkovicsot, valamint érkezett egy ukrán és egy koszovói labdarúgó is. A szakvezetés szerint mind Serhij Sestakov, mind Florent Hasani erősítés lesz tavasszal. Akik viszont távoztak, azok közül Kitl Miklós, Nemes Milán és Oláh Bálint is a több játéklehetőség reményében igazolt el. Érdekesség, hogy Nonóra lecsapott a Slovan Bratislava, így Holman Dávid csapattársa lett a spanyol. Sok felkészülési meccsen nem lépett pályára a borsodi alakulat, összesen négy találkozót játszottak Lipták Zoltánék, ezeken csak az orosz Rubin Kazany tudta legyőzni a piros-fehéreket. A Rimaszombat és a Pristhina meghajolt a diósgyőriek előtt, míg a kazah Aktobe-val ikszelt a magyar együttes.

Tipp: 4-8. hely

ajka_2018-01-24

Csak a gólok hiányoznak. Nyolc meccset játszott a Paks január végétől, és nem igazán sikerült a kapu előtti helyzetek értékesítése. Nyilván látta ezt Csertői Aurél is, aki igyekezett megerősíteni együttesét, ám leginkább a hátsó alakzatba érkeztek játékosok. Fejes András, Simon András és Kiliti Róbert érkezett mindössze, utóbbit szinte azonnal kölcsön is adták Vácra. Ami a távozókat illeti, Laczkó Zsolt személyében válogatott játékos állt odébb, míg Jelena Richárd, Daru Bence, Adamcsek Máté és Fejős Áron kölcsönbe mentek. Négy meccsen diadalmaskodott a tolnai alakulat a felkészülés alatt, míg három találkozó döntetlennel, egy pedig vereséggel ért véget. A nyolc összecsapásra elosztott tíz gól ugyan nem rossz arány, de ennél azért többre lesz szükség, ha tavasszal feljebb szeretne lépni a tabellán a zöld-fehér együttes, amely még a kupában is áll.

Tipp: 5-9. hely

20180131-balmaz20180131

Címvédőként „csak” ötödik helyen telelt a Honvéd, amely az előkészületi időszakban mindössze hármat igazolt, míg öt labdarúgót elengedett. Az biztos, hogy Supka Attila csak olyan játékossal dolgozhat, akik többsége stabil kezdő lesz, hiszen a Videotonban is megforduló Heffler Tibor aligha kispadra érkezett, ahogyan a védelem két másik újonca, Tonci Kukoc és Tomás Kosút sem peremembernek szerződött Kispestre.  A távozók között mindössze Laczkó Zsolt számított alapjátékosnak, merthogy Bobál Gergely jobbára kölcsönben futballozott, mielőtt a napokban Csákvárra igazolt, Csábi Mihály és Villám Balázs is végleg távozott, ahogy a decemberben elküldött Akeem Latifu. Utóbbi fegyelmi okokból tették ki a piros-feketék. Ami az előkészületi meccseket illeti, igen vegyes eredménysort produkáltak Supka tanítványai, akik három győzelemmel – Dorog, Csákvár, Vasas – kezdték, majd gól nélküli döntetlenre végeztek a Balmazújvárossal, hogy aztán az MTK Budapest elleni sikert követően a KF Trepca 89 és az SZKA Habarovszk ellen vereséget szenvedjenek, az Ahmat Groznijjal szemben döntetlent, míg zárásként a Dinamo Bresztet legyőzzék Eppel Mártonék.

Tipp: 3-6. hely

Az első rész:
Vasas, Balmazújváros, Mezőkövesd

A második rész:
Haladás, Puskás AFC, Újpest

Következik:
Debrecen, Videoton, Ferencváros

~GS~