Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: menekülőre fogta a ZTE, rangadót nyert a Csaba

Egy pontot szerzett a Kisvárda, amely feljutást ért a gárdának, a listavezető Zalaegerszegen hagyott pontokat.

15268375536250

Rangadót nyert a Békéscsaba, amely a Nyíregyházát fogadta a megújuló Kórház utcai stadionban. A lila-fehérek már a forduló előtt is a szabolcsiak előtt álltak, s ezen a találkozón a bronzérem volt a tét, amely nem nyomta rá a bélyegét a hazaiak játékára. Bár a piros-kékek az első félidő derekán Kártik révén a Spartacus szerezte meg a vezetést, ám ezt követően a Békéscsaba belelendült, s kilenc perccel később Király egyenlíteni is tudott. A második negyvenöt percben kétszer is villant Birtalan, miközben a hazaiak kapusa mindent fogott. Ezzel a győzelemmel megerősítette harmadik helyét a viharsarki alakulat.

A feljutáshoz egy pont kellett a Kisvárdának. A várdaiak a Szeged 2011-et fogadták, és bár az első félidő nem hozott eredményt, a második elején Hej révén előnybe került Kondás Elemér együttese, ám aztán Germán tizenegyesével egalizált a csongrádi társaság. Ez pedig azt jelenti, hogy a legfőbb üldöző Békéscsaba már nem szerezhet annyi pontot, hogy előzzön, így eldőlt, hogy az NB I 2018-19-ben újonc debütálhat az élvonalban.

A kiesés elleni harcban nagy küzdelem várható még, hiszen a Szolnok kikapott a Budafoktól, a Csákvár pedig a Soroksár ellen veszített fontos pontokat, a ZTE pedig igen fontos győzelmet aratott a listavezető MTK ellen, ráadásul nem is akármilyen összecsapáson. A mérkőzés fordulatokban bővelkedett, s hozott végül kilenc gólt. A zalaiaknál Vernes Richárd triplázott, Babati Benjámin duplázott, míg a fővárosiaknál négy különböző játékos szerzett gólt.

Tovább élesedik tehát a küzdelem a kiesés elkerüléséért. A 13. helyezett Kazincbarcika és a 19. ZTE között a fordulót követően mindössze hat pont különbség van, így még a Barcika is búcsúzhat a szezon végén.

Eredmények:

Békéscsaba – Nyíregyháza 3-1 (1-1)
G.: Király P. (29.), Birtalan (64., 83.) ill. Kártik (20.)

Kisvárda – Szeged 2011 1-1 (0-0)
G.: Hej (51.) ill. Germán T. (72., 11-esből)

Csákvár – Soroksár 1-2 (0-1)
G.: Bokros (50.) ill. Pál A. (32.), Albert Á. (83.)

Vác – Budaörs 1-1 (0-1)
G.: Balajti (61.) ill. Czvitkovics (39., 11-esből)

Cegléd – Dorog 1-1 (0-1)
G.: Hujber (58.) ill. Faragó T. (18.)

Mosonmagyaróvár – Gyirmót 3-0 (0-0)
G.: Kovács B. (71.), Eszlátyi (78.), Bartos (88.)

Szolnok – Budafok 1-2 (0-1)
G.: Tóth L. (48., 11-esből) ill. Kokenszky (37.), Ihrig-Farkas (52.)
Kiállítva: Olasz (90+1., Szolnok)

ETO FC – Sopron 3-2 (2-1)
G.: Szatmári L. (14.), Erdélyi (32.), Beliczky (65.) ill. Kitl K. (3.), Sifter (50.)

Siófok – Kazincbarcika 1-2 (0-2)
G.: Vólent (65., 11-esből) ill. Kanalos (16.), Gábor (30.)

ZTE FC – MTK 5-4 (2-2)
G.: Babati (16., 75.), Vernes (41., 58., 65.) ill. Deutsch B. (19.), Hrepka (21.), Kulcsár T. (54.), Balogh B. (86.)

A bajnokság állása:

nb ii

~GS~