Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Huszti dobogóra lőtte a Vidit

A tegnapi derbin a Ferencváros bezsebelte a három pontot, így a Vidinek nagyon fontos volt a mai összecsapás, hiszen vesztett pontok tekintetében már a forduló előtt öt pont volt a hátrányuk, s egy esetleges pontvesztéssel ez tovább nőtt volna. Fontos leírni, hogy vesztett pontok tekintetében, hiszen egy meccsel kevesebb játszottak, ezért volt nyolc pont a hátrány.

(molvidi.hu)

A héten már egy borsodi csapattal meccselt a Vidi, hiszen szerdán a Mezőkövesdet fogadták, a harmadik fordulóból elhalasztott meccsen. Azt az összecsapást 3-1-re hozták a fehérváriak, s a mai talán könnyebbnek ígérkezett, hiszen az utóbbi idők eredményei alapján a Mezőkövesd erősebb csapatnak tűnik, mint nevesebb megyei riválisa. A DVTK mai kezdőcsapatában, Rados (igaz ő magyar állampolgár is), Shestakov, Brkovic, Karan, Juhar, Mazalovic, Mihajlovic személyében hét idegenlégióssal kezdett. Addig a Vidi Tujvel (magyar felmenői is vannak, ezért hiába szlovák, magyar…), Vinicius (na jó ő magyar válogatott, nem vesszük külföldinek), Stopira, Nego, Hadzic, Scsepovics öt idegenlégióssal állt fel. Az új szerzemények Milanov, Hodzic a kispadon kezdtek. (akárcsak a szintén nyáron érkezett Berecz és Hangya is) A Vidi kezdőcsapatában csak olyan játékos szerepelt, aki az előző idénybeli bajnokcsapatnak is a tagja volt. Ugye már nem volt ott a visszavonult Lazovics, s az edzővel a port összerúgó Stefan Scsepovics. A DVTK-nál Márkvárt, Juhar, Mazalovic, Tajti, Vernes, Mihajlovic (6 fő) idén nyáron lett diósgyőri focista. Mazalovic egyébként az első két fordulóban játszott, azóta nem, ennek az volt az oka, hogy sérült volt, igaz a helyén szereplő Tóth Barnabás jó teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben.

(molvidi.hu)

A meccs első helyzete Brkovics előtt adódott, aki Vernes beadását fejelte épp csak fölé. Majd Vernes – Juhar – Márkvárt összjáték végén utóbbi lőtt, de nem okozott gondot Tujvelnek. A Vidi első nagyobb lehetőségére a 18.percig kellett várni, mikor is Scspevics (persze Marko, hiszen Stefan körön kívül van) passzát Huszti az ötösről az égre rúgta. Majd egy szöglet után Stopira fejelt, épp csak a kapu mellé. A 36.percben Nego harcosan szerzett labdát, továbbadta Kovácsnak, ő legurította Husztinak, a szélső pedig a felső sarok mellé lőtt. A 42. minutumban az egykor a Barca utánpótlásában is megforduló Tajti tüzelt 22 méterről, de Tujvelnek nem okozott gondot. Pintér Csaba amint lejárt a 45 perc lefújta a meccset, igazából érthető volt, ő se bírta a szenvedést…

(molvidi.hu)

A második félidő egyből egy Vidi helyzettel indult, Huszti beadását Vinicius fejelte volna a felső léc alá, de Radosnak csemege volt, középre ment. Mindkét edző elégedetlen volt a látottakkal, hiszen az 53.percben volt egy csere itt (Vernes helyett Bacsa), s volt egy csere ott (Kovács helyett Hodzic). A 66.percben végre focira emlékeztető mozdulat. Nego kapott egy labdát, egyet tolt rajta, tizenhatról a hosszúba csavarta volna, ha nem ment volna egy kicsit mellé. Szép lövés volt. A 69.percben a jobbhátvéd Fiolát a támadó középpályás Milanovra cserélte Nikolics, jelzésértékkel bírt, hogy ő bizony nyerni akar. A DVTK-nál pedig a csatár Mihajlovicot a támadó középpályás Hasanira cserélte Fernandez. A 70.percben mindenki meglepetésére vezetést szerzett a Vidi. Pátkai kapott jó labdát Milanovtól ő betört a tizenhatoson belülre, átnyeste a balra Husztinak, ő pedig fejjel a kapuba helyezte. Majd Hodzic lőtt 25 méterről, de Rados leért az alsó sarokhoz, így védeni tudott.  A 86.percben sárga lapot kapott Tujvel időhúzásért. A hosszabbításban támadott a Diósgyőr, előbb Hasani lövését bravúrosan védte Tujvel, majd a kipattanót Makrai pöccintette a szlovákba. Próbálkozott a Diósgyőr, de már nem tudott egyenlíteni.

Egy enyhén unalmas összecsapáson végül sikerült a MOL Vidinek bezsebelnie a három pontot, s készülhet a csütörtöki Chelsea elleni El-csoportkörre. A Diósgyőr pedig jelenleg kiesésre áll.

Diósgyőr – MOL Vidi FC 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Huszti (70.p)
Sárga lapok: Brkovics (11.p), Márkvárt (82.p), Karan (84.p) ill. Milanov (83.p), Pátkai (85.p), Tujvel (86.p)

Diósgyőr: Radoš – Shestakov, Brković, Karan, Juhar – Márkvárt, Mazalović (Tóth Barnabás 77.p), Tajti M. – Vernes (Bacsa 53.p), Mihajlović (Hasani 69.p), Makrai. Vezetőedző: Fernando Fernandez
MOL: Tujvel – Fiola (Milanov 69.p), Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Pátkai – Kovács I. (Hodzic 53.p), Huszti – M. Scsepovics (Nikolov 85.p). vezetőedző: Marko Nikolics

Az NB I állás 9 forduló után

1. Ferencvárosi TC 9 7 2 0 19:06 23
2. Honvéd FC 9 5 1 3 12:07 16
3. MOL Vidi FC 8 4 3 1 16:07 15
4. MTK Budapest 9 4 2 3 13:15 14
5. Paks 9 3 4 2 12:10 13
6. Debreceni VSC 9 3 4 2 12:11 13
7. Mezőkövesd 9 3 3 3 14:12 12
8. Újpest 8 2 4 2 6:07 10
9. Puskás Akadémia 9 2 2 5 10:14 8
10. Kisvárda 9 2 2 5 8:17 8
11. Diósgyőri VTK 9 1 3 5 7:15 6
12. Haladás 9 1 2 6 11:19 5