Egyre közelebb a MU a Leicester válogatott védőjéhez – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 február 11. 09:00

Angol lapinformációk szerint a Manchester United egyre közelebb áll a régóta kiszemelt védő esetleges nyári leigazolásához…

A Daily Mail a minap megerősítette, hogy a Manchester United által kiszemelt Harry Maguire ugyancsak hajlik arra, hogy a közeljövőben a Leicester City szerelését a “Vörös Ördögök” mezére cserélje, hogy a Bajnokok Ligájában is kipróbálhassa magát.

A 25 esztendős hátvéd két és fél évvel ezelőtt 12 millió font ellenében szerződött a Hull Citytől a “Rókákhoz”, és 2017 óta az angol válogatottnak is rendszeres tagja, a tavalyi világbajnokságon negyedik helyezést elérő nemzeti csapatnak alapembere volt, még gólt is szerzett a Svédország elleni negyeddöntőben.

Maguire az elmúlt idényben mindent egybevéve 44 mérkőzésen játszott, míg a Premier League idei kiírásában 21 pályára lépés szerepel eddig a neve mellett. A nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja szerint piaci értéke 45 millió euró, szerződését pedig ősszel hosszabbította meg 2023-ig.