Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: A kulcsembernek nem csak a BL-szezon ért véget?

A kiélezett bajnoki hajrá, valamint a közelgő FA-kupa döntő előtti időszak nem a legjobban alakul Pep Guardiola csapata számára.

(Kép: as.com)

A Tottenham elleni 1:0-ára megnyert szombati bajnokin ugyanis a manchesteri kékek bizonytalan időre elveszítették karmesterüket, Kevin De Bruyne-t.

A 38. percben lecserélt belga kiválóság kiesése nem kis fejtörést okozhat Pep Guardiolának, aki saját maga is beszélt De Bruyne sérüléséről.

“Nem tudom milyen súlyos, de látható volt, hogy komoly a baj, hiszen egyből a combjához kapott. Talán izomsérülés. Annyira nem lepett meg, hiszen a szezon végén járunk, egyre zsúfoltabb a program, De Bruyne is sorozatban játszotta a meccseket, ráadásul előtte sérülésből jött vissza. Ettől persze kellemetlen, hiszen nagyon fontos szakaszában jár a bajnokság. Természetesen hiányozni fog, de nem kívánok felesleges jóslatokba sem bocsátkozni.” – Fogalmazott a Spurs elleni meccs után belga játékosa sérüléséről Guardiola.

De Bruyne kapcsán egyébként az a kérdés, hogy pusztán valóban izomsérülésről, vagy esetleg valami komolyabb, térd-jellegű problémáról van szó. A 27 esztendős játékos egyébként igen peches idén a sérülések terén, hiszen nagyjából a szezon felét hagyta ki térdszalagsérülés miatt.