Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy pályafutás margójára: visszavonul Djibril Cissé! – videóval

Aki látta valaha is futballpályán, sosem feledi. Aki látta fénykorában, az a góljaira emlékszik, de aki csak az utóbbi időben vette észre, annak csak az extravagáns külseje maradhatott meg emlékeiben. Egy olyan kiváló csatárról lesz szó, aki 18 évnyi pályafutás után úgy döntött, hogy sérülései következményeként felhagy az aktív futballal.

Kép forrása: actu-aja.fr  Eljött a búcsú pillanata...

Kép forrása: actu-aja.fr
Eljött a búcsú pillanata…

Már a francia bajnokság 2014-15-ös rajtjánál lehetett tudni, hogy a Bastia alkalmazásában álló Djibril Cissének ez lesz az utolsó szezonja a futballvilágban. Az egykori válogatott csatárt pályafutása során több súlyos sérülés is hátráltatta, de mint egy igazi Főnixmadár, minden alkalommal feltámadt poraiból, és erősebben jött ki a megpróbáltatások tengeréből. Nézzük csak, ki is az a Djibril Cissé!

Djibril Aruun Cissé a francia Arles-ban született 1981. augusztus 12-én. Szülei elefántcsontpartról származnak, így az állampolgárságot ő is megkapta, de végül a francia válogatott tagja lett a későbbiekben. Tehetsége, és gólérzékenysége már korán megmutatkozott az Arles-Avignon csapatánál, majd élete első profi szerződését az AJ Auxerre-től kapta 15 évesen. Két év alatt mindössze három meccs jutott neki, majd a 2000/2001-es idényben eljött számára a kiugrási lehetőség, amivel élt is hősünk: 25 bajnoki mérkőzésen 8 gólt szerzett, majd egy évvel később még erre is rápakolt. Az Auxerre színeiben 29 alkalommal lépett pályára, és az akkor már ismert, és elismert Pedro Pauletával közösen gólkirállyá avanzsált, 22 szerzett találatával. Ezek után egyenes út vezetett a francia válogatotthoz, ahol olyan kiválóságtól tanulhatott mint David Trezeguet. Klubcsapata hiába kapott ajánlatokat, Cissét nem akarták elengedni, amit alighanem maga a játékos sem bánt meg: kupagyőzelemnek örülhetett 2003-ban, és újabb gólkirályi címnek – immáron egyedül – 2004-ben, 26 góllal.

Innen viszont már nem volt visszaút, az angol Liverpool 18 millió fontért leigazolta, ám angliai évei alatt nem tudott meghatározó játékossá válni, mert a balsors ekkor keresztezte először az útját: a Blackburn elleni mérkőzésen lábtörést szenvedett, így a 11. fordulótól kezdve csak a betegágyból figyelhette társait, és csak az utolsó 5 fordulóra térhetett vissza, amit az utolsó meccsen, az Aston Villa ellen két góllal hálált meg. A következő évre nagyon rákészült  a támadó, de hiába kapott 33 meccsen is lehetőséget, a nyolc rúgott gól nem győzte meg Rafael Benítezt, és a szurkolókat sem, akik pedig rajongtak az immár extravagáns külsejű franciáért. Cissé kiszorult a csatársorból, és a középpálya jobb oladlán kapott szerepet, ezáltal egyre kevesebb alkalommal került a kapu elé, és góljai helyett a frizurája dominált: néha pókháló, néha vertigo, néha pedig csak egy egyszerű mohikán frizurára futotta. De mindenképpen emlékezetes volt, a színekben, formákban, és alakzatokban bővelkedő játékos üstöke. A gyenge teljesítménytől eltekintve sikeresnek mondhatta magát, mert megnyerte csapatával a Bajnokok Ligáját, az AC Milan elleni döntőben értékesítve saját büntetőjét a párbajban. A Szuperkupa döntőjében a CSKA Moszkva ellen 41 perc alatt duplázott, és elhozta Liverpoolba a trófeát, míg hazai földön az FA-kupát sikerült bezsebelnie Gerrardékkal.

A Liverpool menedzsere, a spanyol Rafa Benítez nem tartott igényt a támadóra, így először kölcsönbe került az Olympique Marseille csapatához, majd a francia sztárklub végleg megvette a liverpooliaktól. Bár továbbra is sérülések hátráltatták, (a világbajnokság előtt 3 nappal újra eltört a lába), amikor pályára lépett hasznára volt csapatának, ám a vezetőség nem volt elégedett a teljesítményével, és kölcsönadták az angol Sunderland csapatának. Itt elkerülték a sérülések, és csapatának meghatározó alapembere lett, amit 10 góllal hálált meg, de miután a csapat menedzserét Roy Keane-t leváltották, Cissé is távozott, és visszatért Marseille-be. Nem sokáig, mert bejelentkezett érte a görögök ikonikus klubja, a Panathinaikos, és 8 millió euróért 4 évre írt alá a görög fővárosba. Ebből csak két év lett végül, de a legsikeresebb két év: előbb 23, majd egy évvel később 24 góllal lett a legjobb mesterlövész, így már összesen négyszeres gólkirálynak vallhatta magát. A Panathinaikosznál 60 meccsen 50 gólt jegyzett, és a még mindig kiváló erőben lévő támadóra lecsapott az olasz Lazio.

A Rómában eltöltött idő alatt olyan játékosokkal játszott együtt, mint Lorik Cana, vagy Miroslav Klose. A kezdőbe csak ritkán került be, de így is összehozott 5 gólt és 8 gólpasszt.  A klub megvált tőle, és visszakerült Angliába, a Queens Park Rangers csapatához, ahol első meccsén rögtön góllal mutatkozott be, és az év végéig összesen 10 alkalommal zörgette meg a hálót. De itt sem tudott, csak csereként érvényesülni, így klubjával közösen úgy döntöttek, hogy Katarban folytatja a pályafutását, kölcsönben. Mindössze hat hónapig tartott a mesés kaland, majd következett a Kuban Krasznodar és az orosz Premjer Liga, ahonnan végül jelenlegi állomására, a francia Bastia csapatához került. Immáron 34 felé közeledik a frizurájáról, és a tetoválásairól egykori válogatott csatár, aki már a szezon elején bejelentette, hogy ennyi sérüléssel a háta mögött nem tudja már az elvárt szintet hozni, és a Bastiával fogja lezárni pályafutását. Ebben az idényben 11 meccsen volt hadra fogható, és 4 góllal jutalmazta meg a szurkolókat, akik végig kitartottak mellette.

Ma este 21.00-kor, egykori sikerei helyszínére, Marseille-be, a Vélodrome-ba tér vissza Djibril Cissé, hogy a Bastia mezében végleg búcsút vegyen a futballpályák zöld gyepének. Cissé pályafutása alatt 540 mérkőzésen lépett pályára, és 219 gólt szerzett, valamint 45 alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. A francia válogatottban 41 meccsen 9 gól a mérlege. Kétszeres francia gólkirály, és kétszer lett a görög bajnokság legjobb mesterlövésze is. Bajnokságot a görög ligában a Panathinaikosz színeiben nyert, de a Liverpoollal elért BL-győzelem, és FA-kupa siker mellett ezek alighanem eltörpülnek. 2005-ben Konföderációs kupát nyert a válogatottal, de balszerencséjére a jövő évi világbajnokságról lábtörése miatt lemaradt. Összességében elmondható, hogy egy jól fejelő, és közelről-távolról kiválóan célzó játékossal lesz szegényebb a futball. Este 21:00-kor lezárul egy korszak. Végezetül álljon itt két videó Cissé pályfutásáról.

Demmel László