Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Seria A: Végre győzelem Milánóban!

A Seria A eheti fordulójában a Sampdoria a Milan együtteséhez látogatott. Furcsa összecsapásra számíthattak a szurkolók, hisz a milánóiak edzője S. Mihajlovic, a Samp mestere volt a tavalyi idényben. Továbbá a Torino hazai pályán fogadta az újonc Bologna gárdáját.

 milan

Milan – Sampdoria 4:1 (2:0)
Helyszín: Milánó , San Siro Vezette: Damato(olasz)
Gólszerző: Bonaventura (16.), Niang (38, 50.), Luis Adriano (79.) ill Eder (87.)
Sárga lap: Kucka (39.) ill  De Silvestri (37.) Soriano  (46.)

AC Milan: Donnaruma– Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli– Montolivo, Kucka– Cerci, Niang,  Bonaventura – Bacca Vezetőedző: S. Mihajlovics

Sampdoria: Vivano– Mesbah, Regini, Silvestre, De Silvestri– Fernando, Barreto, Ivan, Soriano – Eder, Muriel Vezetőedző:  Pioli

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a milánóiak elképzelték. Merthogy a helyzeteiket nem tudták gólra váltani. Ugyanis a 8. percben már hatalmasat kellett Vivianonak védenie, amikor Bacca próbálkozott illetve a kipattanót Cerci értékesítette, de les miatt nem adták meg. Aztán végül nem tudta megúszni a vendég együttes. A 16. percben Bonaventura találatával vezetést szerzett a hazai csapat. A piros-feketék a félidőt végig az irányításuk alatt tudták. Ez pedig a 38. percben meghozta a gyümölcsét. Niang szerzett még egy gólt büntetőből. Így 2:0-ás előnnyel vonulhatott le a hazai gárda az öltözőbe.

A második félidő nem is kezdődhetett volna jobban. Niang a 49. percben egy védelmi baki után lecsapott a labdára és azt a hálóba lőtte. 3:0. Ezután Bonaventura tudott volna eredményes lenni, e kihagyta az ordító lehetőséget. A Milan azonban nem állt le. A 79. percben Lusi Adriano bombázott a vendégek kapujába ezzel már 4:0 a hazai csapatnak. Jóformán gálázott a milánói csapat. Kicsit ront az összképen, hogy Poli szabálytalanságát követően Eder büntetőjéből szépíteni tudott a vendég együttes. Az AC Milan így is magabiztosan gyűjtötte be a 3 pontot otthon.

Torino – Bologna 2:0 (0:0)
G: Belotti (75.), Vives (92.)

Az első félidő nem sikerült túl emlékezetesre a két csapattól, nem úgy mint a második. Az egész mérkőzésen a Torino tette meg a legtöbbet a vezetés megszerzéséért, ami aztán be is következett. A 75. percben Belotti kapott egy jó passzt, amit értékesített is. A gól után megint lagymatag lett a játék, de a legvégén, mikor már minden néző a kocsijában ült… Vives volt szemfüles, lecsapott a játékszerre, majd azt a hálóba küldte. 2:0-ás végeredmény teljesen reális.

fotó: acmilan.com

Borbély Szabolcs