Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy új sportág melyet a Spurs játékosok edzéslevezetése ihletett

A dreamteamfc.com a Jansen Kupa apropóján a sportág feltalálójával, a holland Michael Jansennel beszélgetett, aki néhány társával 2007-ben valami teljesen újjal rukkolt ki a Tottenham játékosok edzéslevezetéséből kiindulva.

18698311_865792960240699_783065880298088971_n

Középen zöldben a footgolf atyja Michael Jansen

– A footgolf ötletével 2007-ben rukkoltunk elő, de 2009-ig kellett várni az első versenyünkre. Egy hirdetési ügynökséget vezettünk, és többet akartunk annál, mint hogy csak reklámozunk, egy új terméket és szolgáltatást akartunk kínálni – mondta az oldalnak Michael Jansen a róla elnevezett verseny alkalmával.

– Az egyik ilyen ötletünk a három közül a footgolf volt. A munkatársam az a Bas Korsten volt, akinek testvére Willem a Leeds és a Tottenham csapatában is szerepelt a kilencvenes és kétezres években. Ő mesélte, hogy a Spurs játékosai azzal szórakoztak edzés után, hogy a pályáról az öltöző ajtaját célozták meg, nem kézben vitték be a labdákat. Azt mondta, ezt nagyon élvezték. Ez hasonlít a golfhoz és tartalmaz futball elemeket, és még mielőtt tudtak volna róla, már meg is alkották a két sport kombinációját.

A 2009-es első rendezvény bombasiker volt, Korsten olyan korábbi profi labdarúgókat is meghívott, mint Pierre van Hooijdonk és megadták a kezdőlökést a footgolfnak. Persze, tudták, sok teendő van még, hogy a sportág igazán berobbanjon a köztudatba. A legnehezebbnek az tűnt, hogy a foci közönségét és művelőit elfogadja a golf társadalom.

– Emlékszem néhány olyan golfos arckifejezésére, ami azt sugallta, ezek meg mit keresnek itt? Pont az ilyenektől szeretnénk távolmaradni. Ezt sugallták, de a futballisták bebizonyították, hogy képesek elsajátítani az etikettet, és megtalálják a helyüket a golf pályán.

Jansen nem győzi hangsúlyozni, hogy ugyan az ő nevét viseli a britek és amerikaiak között rendezett kupa, de a sportág megszületése csapatmunka volt.

– A nemzetközi szövetség (FIFG) nagykövete vagyok, ezért viseli a verseny a nevemet, de ezt közösen értük el. Persze nagyon jó érzés, hogy az emberek megköszönik, hogy kitaláltuk a sportágat, amibe nagyon sok energiát és munkát fektettünk.

Forrás: magyarfootgolf.hu