A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
A Real Madrid csapatkapitánya a minap a spanyol COPE rádió, El Partidazo című műsorának vendége volt, ahol a Bajnokok Ligája döntőjét megelőz napokban mi másról beszélhetett volna, mint a kijevi Liverpool elleni szombati találkozóról.
“Sokat kritizáltak idén bennünket a BL-ben nyújtott teljesítményünk miatt, de úgy gondolom együtt tudunk élni a kritikákkal, hamar túltettük magunkat rajtuk. Olyan ellenfelekkel találkoztunk, akik a végső győzelemre is esélyesek voltak. Éppen ezért azt gondolom, hogy szavak helyett, a pályán bizonyítottunk.” – Kezdte gondolatmenetét Ramos.
“Sokak szerint a Liverpool éhesebb a sikerre, mint mi. Ez azonban nincs így, hiszen itt a lehetőségünk, hogy legendává váljunk, és már önmagában ez is hatalmas motivációt jelent. Személy szerint úgy készülök a meccsre, mintha ez lenne az első Bajnokok Ligája fellépésem.” – Folytatta Ramos, majd körbejárta ‘a bukmékereknél a Real a favorit’ témakört.
“A Liverpool hosszú ideje nem játszott döntőt a sorozatban. Pusztán ezt figyelembe véve mi vagyunk a favoritok, valóban. Az is igaz, hogy a legtöbb játékosuk nem nyert még Bajnokok Ligáját. Ugyanakkor van egy olyan edzőjük, aki pontosan tudja, hogyan kell felülkerekedni az ellenfélen, ráadásul ott van Salah, vagy Firmino, akik kimagasló képességű futballisták. Ettől függetlenül tudom, hogy jobb csapat vagyunk, és idén minden komolyabb kihívással megbirkóztunk már a Bajnokok Ligájában. Nem engedhetjük, hogy az utunkat állják, hiszen a célunk egyértelmű, győzni!” – Így a blancók motivációs gondokkal láthatóan nem küszködő csapatkapitánya
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…