Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Modric döntött a jövőjéről – sajtóhír

A Real Madrid klasszis középpályása, Luka Modric spanyol sajtóértesülések szerint elhatározta magát abban a kérdésben, hogy hol folytatja aktuális szerződése, 2020-as lejártát követően…

Az AS jelentése szerint Luka Modric eldöntötte, hogy meg fogja hosszabbítani a 2019-2020-as idény végén lejáró szerződését a Real Madrid csapatánál, előreláthatólag újabb két évvel, tehát 2022-ig.

A 2018-as Aranylabdás szerződtetése iránt múlt nyáron az Inter annyira agresszíven érdeklődött, hogy a “blancók” a FIFA-nál is bepanaszolták az olasz klubot, valamint különböző sajtóértesülések szerint az olasz rekordbajnok Juventus is érdeklődött utána, ahol – ki más, mint – Cristiano Ronaldo kardoskodott az érkezése mellett.

A két neves érdeklődő ellenére jelen állás szerint úgy tűnik, hogy Modric marad eddigi kenyéradója alkalmazásában, amelyet 33 esztendős klasszis már 2012 óta szolgál, tehát amennyiben igaznak bizonyulnak a híresztelések, és ki fogja tölteni új szerződését, úgy egy évtizeden át lehet a “királyi gárda” labdarúgója.

Modric a 2018-as esztendőben a BL-győzelem mellett világbajnoki ezüstérmet nyert a horvát válogatottal, s megbízható teljesítménye révén megnyerte a tavalyi Aranylabda-választást.