Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Helyzetjelentést adott a Juventus a sérültjéről

Ahogyan arról beszámoltunk, a Juventus csapatának diadalmas BL-rajtján már a mérkőzés elején sérülést szenvedett a torinóiak csapatkapitánya, akit mára részletesen kivizsgáltak…

 

A Juventus szerdai tájékoztatása értelmében megnyugodhatnak a torinói sztárcsapat rajongói, hiszen a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kényszerűségből lecserélt Giorgio Chiellini térdsérülése az első vizsgálatok alapján nem tűnik súlyosnak. Az olasz lapok várakozásai szerint a veterán hátvédnek legfeljebb 7-10 napot kell majd kihagynia a mostani nyavalyája miatt.

A 36 éves rutinos hátvéd az előző szezonban hosszú hónapokat hagyott ki térdszalag-szakadása miatt, és korából adódóan már nyilván nem rendelkezik olyan fizikummal, mint fiatalon, így ahogy közeleg a karrierje befejezéséhez, elkerülhetetlen, hogy egyre több sérüléssel kell szembenéznie.

Chiellini 2005 óta már több mint 500 tétmérkőzésen lépett pályára az “Öreg Hölgy” színeiben, míg az olasz nemzeti válogatott mezét 2004-es debütálásától kezdődően 105 alkalommal húzhatta magára. Karrierje nagy részében elkerülték őt a súlyosabb sérülések, mostanában azonban már egy több probléma hátráltatja őt, ami a folytatásra nézve mindenképpen intő jel kell, hogy legyen számára…