Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea vinné a Barca létszámfeletti támadóját – sajtóhír

A Barcelona csapata készen áll megszabadulni létszámfeletti csatárától, akinek jövőjét továbbra is teljes bizonytalanság övezi…

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

A Barcelona rendszerint sérülésekkel küzdő világbajnok francia csatára, Ousmane Dembélé a minap megszólalt a helyzetével kapcsolatban, melyben továbbra is a katalán klub iránti elkötelezettségéről biztosított mindenkit, ugyanakkor a helyi sajtó szerint egyre inkább meg vannak számlálva a napjai a katalán óriásklubnál.

A The Sun legfrissebb beszámolói szerint a BL-címvédő Chelsea csapata készen állhat januárban leigazolni a Barcelona által eladásra szánt játékost, akinek nyáron lejár a mostani szerződése, így “jelképes” összeg ellenében is klubot válthat.

Mint ismeretes, a 24 esztendős csatár a 2019-2020-as szezonban sérülései és formahanyatlása miatt mindössze öt bajnokin és négy BL-meccsen tudott csapata rendelkezésére állni, és csupán egyetlen találat fűződött a nevéhez. A múlt hétvégén befejeződött kiírásban viszont újra egyre hasznosabb tagja tudott lenni a csapatnak, minden sorozatot figyelembe véve 44 mérkőzés alatt 11 találatot jegyzett a 2020-2021-es kiírásban, így újra ki tudta harcolni magának, hogy csapatánál számítsanak rá. Az új idényben azonban megint mindössze nyolc meccsen játszott egészségi állapotából kifolyólag.

Dembélé ennek egyelőre kevésbé tudta igazolni az előzetesen hozzáfűzött reményeket, hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2017 nyarán 105 millió euró és további bónuszok ellenében igazolta le őt a Barca a Borussia Dortmundtól.

FC Barcelona – téli átigazolások

Érkezők: Ferran Torres (Manchester City – 55 millió), Dani Alves (klub nélkül – ingyen)

Távozók: Sergio Agüero (visszavonult), Philippe Coutinho (Aston Villa – kölcsön), Álex Collado (Granada – kölcsön), Yusuf Demir (Rapid Wien – kölcsönből vissza)

Chelsea – téli átigazolások

Érkezők: –

Távozók: –