Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga NOS: ötgólos mérkőzésen győzte le a Braga a Benficát

A portugál labdarúgó-bajnokság (Liga NOS) 28. fordulójának nyitómérkőzése egy igazi rangadó volt, a Braga fogadta a Benfica együttesét.

Az első játékrész teljesen kiegyenlített volt a két fél között, mindkét csapatnak adódtak lehetőségei a gólszerzésre, még ha nem is sok. Azonban gólt csak a hazaiaknak sikerült szereznie, a félidő derekán Iuri Medeiros végezhetett el szabadrúgást, amelyet a portugál csatár remekül tekert a kapuba, megszerezve csapatának a vezetést a 28. percben (1-0). A szünetre így hazai előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidőben kevésbé voltak aktívak a csapatok, de a hazaiak az első lehetőségükből gólt szereztek, Ricardo Horta átadásából André Horta tudott eredményes lenni az 59. percben (2-0). Ugyanez azonban igaz a Benficára is, a 74. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, amelyet Darwin Nunez végzett el és az uruguayi csatár nem hibázott, így szépítettek a Sasok (2-1). Sőt, alig három minutummal később egyenlíteni tud a Benfica, a találatot a csereként beálló Joao Mario szerezte, Nunez ezúttal az előkészítést vállalta magára (2-2). A Braga a két gyors bekapott gólt követően azonban nem zuhant össze és újra előnyhöz jutott a mérkőzésen, Vitor Oliveira rúgta meg a hazaiak harmadik gólját, amely végül a győzelmet is jelentette számukra (3-2).

Braga – Benfica 3-2 (1-0)
Helyszín: Estádio Minicipal de Braga (Braga), Játékvezető: Luís Godinho
Gólszerzők: I. Medeiros (28.), A. Horta (59.), V. Oliveira (79.) ill. D. Nunez (74.), J. Mario (77.)

A 28. forduló teljes menetrendje:
Péntek
Braga – Benfica 3-2

Szombat
16:30 Belenenses – Portimonense
19:00 Arouca – Gil Vicente
19:00 Estoril – Vizela
21:30 Famalicao – Boavista

Vasárnap
16:30 Marítimo – Tondela
19:00 Moreirense – Guimaraes
21:30 Sporting CP – Ferreira

Hétfő
21:15 Porto – Santa Clara

A bajnokság jelenlegi állása