Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Holland győzelemmel indult a nemzetközi footgolf szezon. A European Footgolf Tour (EFT) 2017-es első versenyét a spanyolországi Malagában, a Cerrado del Aguila Golf Clubban rendezték, ahol Simon Wetzel 2014 után tudott ismét EFT-versenyt nyerni. Három magyar is a legjobb húszban végzett.
Közel száz versenyző állt rajthoz a nyílt spanyol versenyen, ami FIFG 100 pontos viadalnak számított. A kétnapos megmérettetésen a holland Simon Wetzel a kijelölt rúgásszámnál (par) 21-gyel (!) jobbat teljesítve nyert, megelőzve honfitársát, Björn Bulkot. Érdekesség, hogy a két németalföldi egyaránt 2014-ben nyert utoljára Tour-állomáson, Belgiumban, illetve Hollandiában. A harmadik helyen négyes holtverseny alakult ki, ami után szétlövéssel döntötték el a bronzérem sorsát. Ezt a svájci Julien Babel kaparintotta meg.
A legjobb magyar Balázsi Csaba (BFGT) lett, aki a hetedik helyen zárt, valamint a negyvenöt éven felettiek kategóriájában a második helyen végzett. Lengyel Béla (FTC Footgolf) a 14., Papp Péter (BFGT) a 19. pozícióban fejezte be a versenyt. A magyar csapat a hollandok, britek és svájciak mögött a negyedik helyen zárt.
A magyar csapat:
Tajtyi Róbert, Podusil György, Czirbus Tamás, Papp Péter, Balázsi Csaba, Érchegyi Csaba, Kocsis Sándor (mind BFGT), Németh Gábor, Lichtner Zsolt, Sain Antal, Kálló István, Mayer Zoltán, Lengyel Béla (mind FTC), Hinora Ferenc, Badó Szilárd, Szmolicza Gábor (mindhárom Royal), Flink János, Biró László (mindkettő Outsiders), Gelencsér Gábor (EMFGSE) és Fófai Sándor.
“Életem legjobb játéka volt − összegzett a hétvége legjobb magyarja. − Mondom ezt úgy is, hogy a végén, három lyukkal a vége előtt én rontottam el, hogy most nem dobogósként nyilatkozom. Az első nappal maximálisan elégedett lehetek, a másodikban pedig a későbbi második, Björn Bulkkal mentem, akitől rengeteget tanultam ennyi idő alatt, ugyanis a játékán tényleg látszik, hogy nem a nagy rúgás érvényesül, hanem az észjáték. Kiegyensúlyozott voltam a hétvégén, és nagyon jólesett, hogy a csapattársaim és a többi magyar drukkolt a végjátékban. A hetedik helyet ráadásul szétlövés után szereztem meg az ír Cathal Jenkinson ellen. A szenior első helyem pedig szokás szerint egy rúgáson múlt.”
A címvédő holland Jim Kuipers a kilencedik pozícióban zárt. Folytatás május 12 és 14 között Írországban. A sorozat idén 11 állomást ölel fel, hazánk ezúttal is rendezőként vesz részt. A Grand Final előtti utolsó versenyen látogat a mezőny Magyarországra szeptember 29 és október 1 között.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…