Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) 2018-as kiírása rögtön 113 játékost vonzott a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályájára. A Kavitáció Footgolf Versenyen több remek eredmény született, a kijelölt rúgásszámnál kilenccel jobbat rúgó Simonyi Gábor örülhetett a végén, ő gazdagodott 1500 ponttal a nyitó körben.
Simonyi Gábor az FTC footgolf játékosa
A FOB azonnal száz fő feletti létszámmal rajtolt vasárnap, ami egyből azt is jelentette, a győztes 1500 ponttal gazdagodhatott. A kiváló állapotú pályán, de csípős hidegben pályára lépők közül sokaknak sikerült par alatt teljesíteni a 18 szakaszt a Fekete pályán. A -9-es eredményt elérő Simonyi Gábor (FTC) volt a legjobb, az idén a BFGT színeiben induló, szlovák Juraj Gubánit egyetlen rúgással megelőzve. A harmadik helyre a 2016-os bajnok Zsuppán Péter (Outsiders) ért oda -7-es eredményével. A címvédő Németh Gábor ezúttal meg kellett, hogy elégedjen a kilencedik hellyel.
A felnőtt férfi kategóriában Simonyi és Gubáni mögött Balán Zoltán (FTC) végzett a dobogó harmadik fokán úgy, hogy a szintén 66 érintésből a versenyt befejező szlovákok, Tomas Bartko és Dusan Vangel nem várták meg a verseny végét, azaz nem álltak ki a szétlövésre, amit ez esetben kellett volna megtartani.
A 45 éven felülieknél Zsuppán eredménye volt a legjobb, klubtársa, Biró László és Podusil György (BFGT) ért még oda az érmes helyekre.
A hölgyeknél az első alkalommal a FOB-on induló Tyukodi-Halászi Kinga (Academy) tudott nyerni 79(!) rúgással, Nagy Niki (FTC) és Perecz Panna (Tungsram) előtt. Érdekesség, hogy könnyen lehet, idén új bajnoka lesz a kategóriának, hiszen a korábbi győztesek közül Ujvári Izabella, Major Ilona és Pusztai Panni sem lépett pályára.
A junioroknál Badó Máté (Royal) bizonyult a legjobbnak Nagy Dominik (Nimród) és Németh Áron (FTC) előtt.
A csapatversenyt a Ferencváros nyerte a BFGT és a Royal előtt.
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) a legrangosabb magyar küzdelemsorozat mely 2014 óta létezik. A magyar bajnokság több kategóriában hirdet bajnokot minden esztendőben. 2016 óta egyenes kieséses csapatdöntőt is rendeznek. A 2016-ban bevezetett országos ranglistába és a 2017-ben indult világranglistába is beszámítanak a játékosok FOB-on szerzett pontjai.
2017: Németh Gábor
2016: Zsuppán Péter
2015: Bogár Krisztián
2014: Lengyel Béla
2. forduló – 2018.04.29., vasárnap – Sonnengolf Club – Zsira
3. forduló + Traditional Footgolf Cup – 2018.05.19-20., szombat-vasárnap – Balaton Golf Club – Balatonudvari
4. forduló – 2018.06.24., vasárnap – Forest Hills Golf Club – Zirc
5. forduló + FTC Footgolf Kupa – 2018.07.14-15., szombat-vasárnap – Imperial Golf Club – Balatongyörök
6. forduló – 2018.07.29., vasárnap – Balaton Golf Club – Balatonudvari
7. forduló – 2018.08.12., vasárnap – Imperial Golf Club – Balatongyörök
8. forduló + Hangya Peti Emlékverseny – 2018.09.09 vasárnap – Magyar Golf Club – Kisoroszi
9. forduló – 2018.09.16., vasárnap – Balaton Golf Club – Balatonudvari
10. forduló – 2018.10.07., vasárnap – Magyar Golf Club – Kisoroszi
Csapatdöntő – 2018.10.28., vasárnap – Forest Hills Golf Club – Zirc
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…