Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Először rendeznek ilyen rangos pontdíjazással ellátott footgolf versenyt, mióta a sportág felütötte a fejét a világon. A helyszín az Egyesült Államok, azon belül pedig New Yersey, ahol a több mint 50 fős mezőnyben négy magyar versenyző képviseli hazánkat, köztük Gelencsér Gábor, aki helyszíni beszámolót adott az első nap után.
A US Pro-Am FootGolf Tour 2014 névre hallgató keleti parti footgolf verseny három napos versenykiírással bír szeptember 14-én egy gyakorlónappal rajtolt el. A játékosok ismerkedhettek a pályával és a körülményekkel, hogy aztán 15-én elrajtoljon a verseny. A tét hatalmas, 25 ezer dollár.
A világ legnagyobb pénzdíjas versenyén 7 ország több mint 50 versenyzője áll rajthoz, Gelencsér Gábor beszámolója szerint a pálya rendkívül jó minőséggel bír. Ami a flightokat illeti azok nehézsége igen vegyes, a pálya pedig több mint 3 kilométer hosszú. A távolságok igen nagyok, így mindenki golfkocsival közlekedik a 18 lyukas gyeprengetegben, mely par 67-re van kiírva hivatalosan.
A magyar színeket Gelencsér Gábor, Podusil György, Balázsi Csaba és Tajtyi Róbert képviseli, ezen kívül pedig Európából olasz és norvég versenyzők is érkeztek. Természetesen a sportág legjobbjainak számító argentinok is népes csapattal érkeztek, ezt pedig Puerto Rico is elmondhatja magáról.
A gyakorló napon a hangulat a megszokottnak megfelelően családias volt és hódított a magyar pálinka a játékosok között. Gábor úgy érzi, esélyesek lehetünk egy dobogós helyezés elérésére. Ez a következő két napban kiderül.
Arrow
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…