Az elmúlt napokban Sipos Lilla, Zeller Dóra és Hummel-Smuczer Angéla értékelte az utolsó két világbajnoki selejtezőt, illetve magát a kvalifikációs sorozatot. Ezúttal Markó Edina szövetségi kapitányt kérdeztük az utolsó két selejtező-mérkőzésről, valamint a tapasztalatokról.
A sok nehézség ellenére Markó Edina (bal szélen) szerint minden téren előrelépett a válogatott. – fotó: mlsz.hu
– Először is gratulálok a bolgárok elleni nagyarányú sikerhez. Végig kézben tartották az összecsapást a lányok. Minek volt köszönhető az ilyen arányú győzelem, ami akár lehetett volna nagyobb is a tudósítások szerint.
– A két csapat között nagy volt a technikai, taktikai, fizikális különbség, amit igazából a második félidőben tudtunk érvényre juttatni, amikorra teljesen felőröltük az ellenállásukat. Nem akármilyen mérkőzésekből „jöttünk”: a franciák, románok, osztrákok elleni összecsapások olyan ritmusra, gondolkodásbeli- és egyéb gyorsaságra kényszerítettek bennünket, amelyekből ezen a mérkőzésen rengeteget tudtunk profitálni. Ilyen arányban is teljesen megérdemelt a győzelmünk.
– Vágó Fanni zseniálisan szállt be a játékba. Volt előzménye, hogy – idézőjelben – csak csereként lépett pályára?
– Természetesen volt oka, egyrészt szerettem volna frissíteni a csapaton, másnak is lehetőséget akartam adni, de ami a legfontosabb érv volt, hogy a múlt őszi mérkőzésből kiindulva – ahol a bolgárok még 0-2 után, emberhátrányban is remekül tartották magukat – nagyobb ellenállásra számítottunk. Úgy készültünk, hogy a mérkőzés első periódusában, hazai pályán az ellenfél ki fog támadni, nagy(obb) nyomást fog helyezni a kapunkra, letámadással fog operálni, így az esetleges kontrajáték miatt három gyors támadóval (Sipos Lilla, Zeller Dóra, Nagy Lilla)próbálkoztunk. Nem így alakult a mérkőzés, kombinatív játékra volt szükség, hiszen teljesen visszaálltak a saját térfelükre, agresszív védekezéssel sikerült jól lezárniuk a területeket. Így is rúgtunk két gólt begyakorolt pontrúgásokból az első félidőben, de váltanunk kellett, hogy kreatívabb játékosainkkal még eredményesebbek legyünk.
– Mennyire volt nehéz alkalmazkodni a felázott, mély talajú pályához azok után, hogy kedden egész nap, illetve szerdán délelőtt is esett?
– Izgultunk nagyon, nehogy elmaradjon a mérkőzés, rengeteg csapadék hullott 3 nap alatt, de „szerencsére” a stadion talaja „elbírta” ezt a mennyiséget is. Bár mély volt a talaj, és a minősége sem volt kifogástalan, de lehetett rajta játszani.
– Az osztrákok ellen nagy tartásról tett tanúbizonyságot a csapat. Azonban háromgólos hátránynál nem volt félsz Benned, hogy akár nagy verés is lehet a vége? Illetve mi volt az a fordulópont, aminek köszönhetően sikerült felállni a padlóról?
– Nem volt olyan mérkőzésünk az elmúlt időszakban, – a horvát tornát leszámítva – amikor ne hátráltatott volna bennünket sérülés, betegség, valamilyen nehézség, probléma.
Szőcs Réka eleve sérült volt, rá nem számíthattunk az év elején. Talán bizonyította aztán mindenkinek, – önmagának is – hogy jelenleg a legjobb kapus Magyarországon és nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményre képes, kiváló adottságokkal rendelkezik, igazán jó versenyző típusú sportoló. A finnek elleni páros összecsapások előtt felépítettünk egy játékot – bár sok időnk nem volt rá, – amely egy zárt, biztonságos védekezésre alapuló kontrajáték lett volna, Sipos Lillával és Jakabfi Zsanettel a két szélen. Előbb Zsani sérült meg, – és azt, hogy az Ő kiesése mekkora veszteség volt a teljes szezonban, talán nem kell ragozni – Sipost pedig Győrből, a meccs előtti napon kellett hazaengednünk… Aztán a francia meccs előtt Csiszár Henrietta betegedett le, majd Rácz Zsófia dőlt ki a sorból – sorolta a jelentkező hátráltató tényezőket Markó Edina. – Romániában és a Balaton Kupa során sem számíthattam a teljes keretre – bár ott én döntöttem így.
Aztán bármennyire szurkoltunk azért, hogy őszre komplett legyen a csapatunk, sajnos Jakabfi még nem épült fel. Ennek ellenére az osztrák meccset egyértelműen értékmérőnek szántuk, hogy lássuk, mennyit sikerült fejlődnünk az őszi eredményekhez képest számszerűleg is. Az együtt töltött időszakot nézve pedig fizikálisan, mentálisan, a játék taktikai elemeit nézve. Ezen a meccsen egyértelműen pontszerzésben reménykedtünk, a játékosok is nagy elszántsággal készültek minden edzésen, együttműködőek voltak minden téren (étkezés, vitaminok, fehérjék, pihenés, csoport-, és egyéni foglalkozások a sportpszichológusunkkal, mérkőzés-, és videóelemzések, stb.).
Óriási a fejlődés ezen a téren is, sokkal tudatosabbak és felelősségteljesebbek lettek, rendkívül jól dolgoznak, teljes elfogadással, alázattal. Aztán jött a mérkőzés előtti bemelegítés, ahol egy szerencsétlen kapuralövésnél megsérült Papp Dóra és 10 perccel a kezdés előtt ki kellett szállnia… A helyére beállt Szabó Bogi mindent megtett, de 30 perc kellett, mire a védekezésünk összeállt. Csak hát azalatt kaptunk 3 gólt. Ez nem magyarázkodás, hanem tény. Már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha az együtt gyakorolt, felkészült védő négyessel tudunk játszani. Ami viszont utána történt, arra rendkívül büszkének kell lennünk. Nem roppantunk össze, hanem Zeller csodálatos gólja után elhittük, hogy lehet keresnivalónk. Azzal a góllal óriási gát szakadt fel, magunkra találtunk. A visszakapaszkodás viszont annyi erőt, energiát vett ki belőlünk, hogy 3-3 után már nem bírtuk megtartani az eredményt, nem bírtunk újítani, igazi gólhelyzetet kialakítani. Benne volt a pontszerzés lehetősége, de ilyen szintű ellenfelek ellen nem lehet ennyi hibát sem elkövetni. Ha tudunk idegenben egy ilyen csapatnak 3 gólt rúgni, akkor a jövőben ebből illik pontot szerezni.
– Most egy viszonylag hosszú szünet következik a válogatottnál. Mik a közeljövő illetve a távolabbi tervei?
– Tervezés alatt van még egy barátságos mérkőzés novemberben, várhatóan hazai környezetben, Macedónia ellen. Azután felmérésekkel szeretnénk zárni az évet. Elvégezzük ugyanazokat a teszteket, melyeket év elején, hogy lássuk, milyen mértékű fizikális téren a fejlődés. Decemberben várjuk az EB-sorsolást és reménykedünk benne, hogy olyan csoportba kerüljünk, hogy az utolsó pillanatokig legyen esélyünk a továbbjutásra.
Gavalovits Sándor
