Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: edzőbuktató lehet a hétközi forduló – előzetes

Sok más bajnoksághoz hasonlóan Olaszországban is hétközi fordulót rendeznek. A sorrendben negyedik játéknapon a Milan hívei először láthatják kezdőként Fernando Torrest, míg egy esetleges pontvesztés esetén akár búcsút is vehetnek Filippo Inzaghitól. A korábbi kiváló olasz támadóval egy cipőben jár Rafa Benítez, akinek csapata egyelőre nem találja a ritmust, míg Massimiliano Allegri tovább építené kiváló sorozatát a Juventus élén. Lássuk a részleteket.


Kedden a Milan látogat Empoliba, ahol várhatóan először lesz kezdő Fernando Torres a piros-feketéknél – mindezt maga Inzaghi mondta a RAI vasárnap esti műsorában. A korábbi milánói kedvenc mindenképpen győzni szeretne az eddig még nyeretlen (egy győzelem, két vereség) vendéglátó ellen, aminek érdekében 4-4-2 – es felállásban küldené pályára csapatát, így egyszerre lehetne a pályán Menez és Torres. Szüksége is van a sikerre Pippónak, akit több támadás is ért a Juventus elleni hazai fiaskó után. Főként Berlusconi elnök fejezte ki nemtetszését csapata játékát látva, egyesek szerint egy esetleges hétközi vereség az edző állásába is kerülhet.

Szerdán a címvédő Juventus hazai környezetben fogadja a Cesena csapatát. Torinóban korábban sokan úgy gondolták, hogy Conte pótlására nem Allegri a legmegfelelőbb ember, ám a hétvégi győzelemmel sikerült elhallgattatnia a károgókat. A korábbi Milan tréner egy valamiben már felül is múlta elődjét: ilyen jól még a Conte – érában sem kezdte a szezont a csapat, ugyanis a Malmö elleni győzelemmel együtt négy mérkőzés, négy győzelem a mérlege a zebrák kispadján.
Érdekesnek ígérkezik a Parma – Roma mérkőzés, ahol az elmúlt forduló legjobbjának választott Antonio Cassano ezúttal korábbi csapata ellen léphet pályára. Rudi Garcia együttesében biztosan nem lesz ott De Rossi, akit a hétvégi Cagliari elleni mérkőzésen sérülés miatt kellett lecserélni. Az elsődleges orvosi vélemények szerint a játékos vádlihúzódást szenvedett, ami miatt veszélybe került a Manchester City elleni játéka is.
A Napoli – Palermo mérkőzésen Benítez állása lehet a tét olasz sajtóinformációk szerint. A hazai csapat várakozáson alul teljesít eddig ebben a szezonban, aminek okát a szakértők az Athletic Bilbao elleni sikertelen BL selejtezőben látják. A következő fordulóban a frissen feljutott Palermo látogat hozzájuk, a hírek szerint csak a győzelem tarthatja továbbra is a csapat kispadján Rafa Benítezt, akinek utóda Roberto Mancini lehet.
A Fiorentina ismét nélkülözni kényszerül Mario Gómezt, aki újabb sérülésének köszönhetően ezúttal három hetet kényszerül kihagyni, így újra a Rossi – Gómez duó nélkül rohamozhatja a Sassuolo kapuját a firenzei csapat.
A 452 perc után ismét gólt kapó Inter az Atalantát fogadja, míg a forduló legrangosabb párosításán Lazio – Udinese meccsel zárul csütörtökön a szezon első hétközi játéknapja.

Serie A, 4. forduló
Kedd

20.45  Empoli – Milan (tv: DigiSport 1)

Szerda
20.45  Juventus – Cesena (tv: DigiSport 1)
20.45  Inter – Atalanta
20.45  Parma – AS Roma
20.45  Napoli – Palermo
20.45  Fiorentina – Sassuolo
20.45  Verona – Genoa
20.45  Cagliari – Torino
20.45  Sampdoria – Chievo

Csütörtök
20.45  Lazio – Udinese (tv: DigiSport 1)

Móra Tamás