Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Visszavágott a Sevilla; nyert az Almeria

A Spanyol bajnokság 21. fordulójának vasárnap késő délutáni és kora esti mérkőzésén mindkét alkalommal a hazai csapat diadalmaskodott.

laliga1

SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
21. FORDULÓ

Sevilla – Espanyol 3-2 (2-1)
G: D. Figueras (26′), Vitolo (35′), I. Aspas (89′) ill. C. Stuani (15′ – büntetőből), V. Sánchez (77′)
Kiállítva: Casilla (40′ – Espanyol)

A Sevilla és az Espanyol másfél héten belül harmadjára találkozik, ugyanis a kupában is megmérkőztek a felek, ott az Espanyol örülhetett, hiszen 3-2-es összesítéssel jutott tovább. Azonban most a Sevilla örülhetett, hiszen begyűjtötték a három pontot, megérdemelten. Az Espanyol szerezte meg a vezetést, de erre kétszer is válaszolni tudott rövid időn belül a hazai gárda, így 2-1-es vezetéssel mehetett az öltözőbe Emery csapata, sőt Kiko Casilla óriási butasága után emberelőnybe is kerültek Betoék. A katalán gárda viszont nem adta fel és negyed órával a vége előtt sikerül egyenlíteni óriási meglepetésre. A rendes játékidő lejárta előtt egy perccel azonban Aspas megszerzi a győzelmet a Sevillának, így sikerül visszavágni a kupabéli kudarcért.

Almeria – Getafe 1-0 (1-0)
G: T. Hemed (44′) ill. –
Kiállítva: T. Hemed (82′) ill. S. Escudero (63′)

Két alsóházi csapat találkozott, sőt az Almeria kieső helyen volt a forduló előtt. Mivel azonban sikerült begyűjteni a három pontot, így elkerültek onnan. A mérkőzésen elszabadultak az indulatok és a csapatok rengeteget szabálytalankodtak, és ennek a java rész durvára sikeredett, ezért volt két kiállítás is. A mérkőzést eldöntő gólt Hemed szerezte az első félidő hajrájában. Egy szép támadás végén rúgta ki kicsit éles helyzetből a bal alsót a csatár.

Szajevics Patrik