Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Licenc-ügy: Össznépi értetlenség

Mint arról mi is beszámoltunk, az MLSZ Fellebbviteli Licencadó Bizottsága jogerős határozatot hozott öt klubbal kapcsolatban is. Eszerint vélhetően csökken a bajnokság létszáma. Az érintettek többsége teljesen értetlenül áll a döntés előtt.

Foghatják a fejüket... - fotó: rangado.hu

Foghatják a fejüket… – fotó: rangado.hu

Nyíregyháza. A végsőkig elmennek a Szparinál, mert szerintük teljesen indokolatlan döntés született kedden délután. Révész Bálint bizonyítékokat is tud mutatni, miszerint semmiféle tartozás nincs egyetlen volt játékos felé sem. „Nyíregyházán mindenkit letaglózott a hír – fogalmazott Brekk János szakmai igazgató a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában. – Néhány soros üzenetet kaptunk az illetékes bizottságtól, amely hetvenkét órán belül ígérte a részletes indoklást. Addig mi sem szeretnénk semmi konkrétumot mondani az ügyben, illetve csak annyit, a végsőkig képesek vagyunk elmenni azért, hogy élvonalbeli maradjon a csapat Nyíregyházán. Az elmúlt tizenöt évben soha nem volt ilyen stabil a háttér, mint most.” Ennek ellenére mégsem indulhat jövőre az élvonalba a klub, amely jelezte, a végsőkig elmennek, hogy bizonyítsák igazukat. „Sem A-, sem B-, sem C-variációnk nem volt, úgy készültünk, hogy élvonal, és semmi más – beszélt a nem éppen ideális helyzetről Brekk. – Kedden is egész nap a jövővel kapcsolatos tárgyalásokat folytattunk, játékospolitikáról, igazolásokról, edzőtáborról, az akadémia átvételéről egyeztettünk. El sem tudtuk képzelni, hogy ez megtörténhet. Méltánytalan az egész!”

A szurkolók demonstrációt szerveznek. „A klub alkalmazottai, az elkötelezett szurkolók, Nyíregyháza város lakossága, a labdarúgás iránt szélesebb értelemben véve érdeklődő, mára igen szűk létszámúra csökkent közvélemény értetlenül áll a döntés előtt. Mind a döntés, mind a közlés módja jelzésértékű, egyenesen felháborító. Mindez egy olyan klub esetében, ahol az elmúlt tizenöt évben soha nem volt ilyen stabil a háttér, mint most, ahol a játékosok fizetési elmaradásokról hírből sem hallanak, ahol rendezett körülmények uralkodnak. Ahelyett, hogy az előrelépésről szóló információkat várhatná a közönség, ahelyett, hogy a tervezett igazolásokról szólna a szurkolói diskurzus, a tervezett stadionrekonstrukcióról érkező híreket lesné az újságolvasó, ahelyett a klub sorsáért aggódók végső elkeseredésükben demonstrációt kell hogy előkészítsenek.” – olvasható a piros-kékek honlapján.

Kecskemét. A lila-fehérek elöljárói szerint várható volt az elutasító döntés, de a problémákat ennek ellenére igyekeznek helyrehozni, és átbeszélni. Ami biztos, a város futballját – minden szinten – érzékenyen érinti a szövetség határozata. Ezt szerda délután megtették, részletek még nem ismertek. „Benne volt a levegőben, hogy ez a döntés születik, de azért reménykedtünk… Szerda délután összeülnek a klub vezetői, át kell beszélni, milyen lehetőségek vannak a kecskeméti futball jövőjét illetően. Van itt egy akadémia is a városban hétszáz gyerekkel, tudunk-e profi felnőttcsapatot kiállítani. Nyilvánvalóan ez Rózsa Pál tulajdonos döntése lesz.” – mondta Sallói István klubigazgató.

A PMFC honlapja a döntés után...

A PMFC honlapja a döntés után…

Pécs. Vége a pécsi dalnak. Matyi Dezső vélhetően végleg kiszáll a csapat mögül, bár elmondása szerint igazán kíváncsi lenne a határozatra. „Mit mondhatnék? Készülünk a hétvégi meccsre, kutya kötelességünk minél sikeresebben lejátszani a bajnokinkat. Csalódott vagyok természetesen, megnézném majd azt a határozatot magamnak.” – fogalmazott a tulajdonos. Hargitai János klubelnök egyértelműen fogalmazott. „Nem értem a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottságának keddi döntését, hiszen meglátása szerint a klubot működtető PMFC Sport Kft. teljesítette a feltételeket már az alapeljárásban is – fogalmazott Hargitai. – A PMFC volt szerinte az egyetlen csapat, amelyet nem a licencszabályzat konkrét pontjának megsértése miatt utasítottak el, hanem – szerinte teljesen törvénytelenül – azért, mert nem láttak garanciát arra, hogy a következő szezont anyagilag végig tudjuk csinálni.” Az elnök szerint ellehetetlenülhet Magyarország egyik nevelőszervezete, amely olyan játékosokat adott a futballnak, mint Dárdai Pál, Gera Zoltán, Dibusz Dénes vagy éppen Márkvárt Dávid. „A döntés miatt végtelenül nehéz helyzetbe kerül a pécsi labdarúgás, hiszen nem hiszek abban, hogy élvonalbeli csapat nélkül sikeres maradhat a Pécsen működő utánpótlás, az a nevelőszervezet.” Ezt követően felajánlotta lemondását, mert szerinte nincs helye ebben a közegben. Bővebb tájékoztatást a további lépésekről a későbbiekben ad tájékoztatást a klub.

Pápa. Immár nemcsak a pályán, de papíron is kiesett az élvonalból az utóbbi hónapokban pénz, és tulajdonos nélkül futballozó klub. Játékosai is egyre-másra hagyják el a süllyedő hajót. Csütörtöki értesülés szerint felbontották a szerződést az Új Lombard Kft-vel is. Miután másodfokon sem kapta meg az indulási engedélyt a csapat, így a városvezetés kezdeményezte a kontraktus felbontását. Áldozó Tamás szerint a feltételek nem teljesülhetnek. „Július elsejétől erre az Új Lombard Kft.-nek nem lesz lehetősége, ezért indítványozni fogom, hogy ezt az együttműködési szerződést a képviselő-testület szüntesse meg.” A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a pápai futball két lehetőség előtt áll: vagy az NB III-ban indulhat, vagy a megye II-ben folytathatja. „Az elmúlt éveknek köszönhetően a pápai utánpótlásfutball széles alapokon áll, ennek az értékein újra fogjuk tudni építeni a pápai focit – mutatott rá az elképzelésekre. – Úgy gondoljuk, hogy tiszta alapon szervezve, a pápai értékekhez nyúlva példaértékű labdarúgó-egyesületet lehet felépíteni, olyat, amelyhez szívesen csatlakoznak majd támogatók és szurkolók is. Az az érv, hogy a pápai csapatban nincsenek pápai játékosok, megszűnik, ezért ezentúl akit ez tartott vissza a Perutz Stadion látogatásától, ősztől várjuk a bajnoki mérkőzéseken.” Kérdésre válaszolva kiemelte, a stadion ügye nincs veszélyben, ám nem elképzelhetetlen, hogy végül máshová sorolja át a kormány az előirányzott 800 millió forintot. „A stadionfelújítás kormányhatározatban szerepel, amelynek módosítását a kormány nem kezdeményezte, de természetesen mások fejével nem tudok gondolkodni, ezért ennek a lehetőségét nem tudom kizárni.” Mindezek után köszönetet mondott a játékosoknak.

Gavalovits Sándor