Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Alexis életben tartotta az Arsenalt – video

Fontos kérdések dőltek el kedd este a Bajnokok Ligája F csoportjában, ahol a Bayern München magabiztos játékkal biztosította be a továbbjutását, a Dinamo Zagreb pedig már semmiképp sem juthat be a legjobb 16 közé.

Kép: UEFA

Kép: UEFA

Nem néztek feszült este elé a Bayern München futballistái, akik hazai pályán, telt ház előtt fogadhatták az Olympiacost, amely egyébként jelenleg második a csoportban. a görögök teljesítőképességeik határait feszegetik, tán még többet is hoztak ki az elmúlt négy meccsükből, mint amennyi egyébként benne volt. Számukra egyértelmű cél a továbbjutás kiharcolása, amely nem is elérhetetlen számukra: helyzeti előnyben vannak, mivel az Arsenal sok pontot veszített. Előnyük és utolsó fordulós esélyeik megtartásához azonban kulcsfontosságú lett volna egy viszonylag szűk vereség Münchenben – hiába, itt most a gólkülönbség is számít. Pep Guardiola tanítványai azonban nem úgy gondolkodtak, hogy szép nyugodtan lehozzák egy 1-0-al a találkozót, hanem abszolút komolyan vették ezt a párharcot. Már a legelső percektől kezdve egyértelmű volt a bajorok mezőnyfölénye, ami nem sokkal később már gólokban is megmutatkozott: a 8. percben Boateng próbálkozott távolról, a labda viszont kipattant Jimenezről – pont Douglas Costa elé, aki be is vágta azt.

A korai vezető gól nem szegte a vörös mezesek kedvét, ők úgy támadtak tovább, mintha mi sem történt volna. A 16. percben aztán már 2-0 állt az eredményjelzőn: Coman próbálkozott volna távolról, ám lövése pont eltalálta a leshatáron ácsorgó Lewandowskit, aki az ajándék lasztival élni is tudott. Még szerencséje sem volt a görög csapatnak, amelyben egyébként mindössze egy görög volt. Négy perccel Lewa gólja után aztán végképp minden eldőlt: Lahm beadása után előbb Coman találta el rosszul a labdát, majd Robben és középen Thomas Müller volt a labda útja. 20 perc elég volt a Bayernnek ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan eldöntse az összecsapást. A Bayern hibátlan gépezete ezúttal is ellenállhatatlan volt.

http://www.dailymotion.com/video/x3fd8p8_robert-lewandowski-goal-for-bayern-munich-vs-olympiacos_sport

http://www.dailymotion.com/video/x3fd7kq_1-0-douglas-costa-amazing-chip-shot-goal-bayern-munchen-v-olympiakos-24-11-2015_sport

A támadósorban szokás szerint mindenki hozta a kötelezőt, a sok passzos focival és ezekkel a klasszisokkal nem tudtak mit kezdeni a kék mezesek. A második félidőben főleg a nyugalom megőrzésén volt a hangsúly. Tartották a különbséget a németek, néhol megtörve a csendet egy-egy akcióval. Ezt a szimfóniát még az a tény sem zavarta meg, hogy az 53. percben kiállították Badstubert, a Bayern sérülékeny védőjét.Az Olympiacos idővel felőrlődött és nem volt nagy kihívás átmenni a védelmükön még emberhátrányban sem – ha valamelyik Bayern-játékosnak épp kedve szottyant rá, akkor nyugodt szívvel megkísérelhetett bármilyen cselt, vagy egyszemélyes akciót. A 70. percben a francia felnőtt válogatottban is bemutatkozó Coman állította be a 4-0-ás végeredményt – egyfelől szélső nagyon is megérdemelte a találatot, másfelől pedig akár nagyobb különbség is lehetett volna a két csapat között. A célt viszont így is simán elérték a Bayern Münchennél. Megnyerték az F-jelű kvartettet, a zárófordulóban pedig a Dinamo Zagreb elleni meccs már csak egy jutalomjáték lesz számukra. Nagyon meggyőzőek voltak az eddigi öt meccsükön.

http://www.dailymotion.com/video/x3fd8zb_3-0-thomas-muller-goal-bayern-munchen-v-olympiakos-24-11-2015_sport

http://www.dailymotion.com/video/x3fdguv_goal-kingsley-coman-bayern-munich-4-0-olympiakos-24-11-2015-champions-league_sport

Bayern München – Olympiacos 4-0
Helyszín: Allianz Arena, München
Vezette: Ericsson
Gólszerzők: Costa (20.), Lewandowski (16.), Müller (20.), Coman (70.) ill. –
Bayern München: Neuer – Rafinha, Badstuber, Boateng, Lahm – Vidal – Coman, Costa (Martinez), Müller, Robben (Kimmich) – Lewandowski (Benatia). Edző: Guardiola
Olympiacos: Jimenez – Masuaku, Siovas, da Costa, Elabdellaoui (Salino) – Milivojevic, Cambiasso, Kasami (Fortounis) – Seba, Brown, Pardo (Hernani). Edző: da Silva

A csoport másik meccse már egy valamivel szorosabbnak tűnő párosítás volt és az Arsenal révén itt azért komoly téttel is bírt. Az Ágyúsok korábban a Dinamo és az Olympiacos ellen is botlottak, hatalmas lépéshátrányba kerülve ezzel a továbbjutás szempontjából. Helyzetük ezzel együtt nem reménytelen: két győzelemmel még épp át bírnának csusszanni a kieséses szakaszba. A feladat tehát adott, az Arsenal pedig mindenkinek megmutathatta, hogy ott a helyük a legjobbak között. Habár a tudáskülönbség már az elejétől kiütközött, kicsit nehezen találta meg a ritmusát az Arsenal. Talán picit feszültek voltak a londoniak, kellett egy kis idő, mire stabilizálni tudták a játékukat. A Dinamo futballistái természetesen hajtottak becsülettel – többek között ezért sem tudott egyből megfelelően összpontosítani az Arsenal. Aztán a kékek lendülete alább hagyott, a piros-fehérek viszont egyre inkább előre törtek. Előbb a labdabirtoklás alakult számukra kedvezőbben, majd megérkeztek az első kezdetleges helyzetek is.

http://www.dailymotion.com/video/x3fd9ye_ozil-goal-1-0-arsenal-vs-dinamo-zagreb_sport

A fegyelmezetten védekező horvát csapat megnehezítette a hazaiak dolgát, de nagy nehezen megtalálták a fogást Wenger fiai. A baloldalon Alexis Sanchez hozta fel a gyors akciót, majd a középre adása után Mesut Özil érkezett középen – gól lett a vége. Az Arsenal annyira belejött, hogy sikerült azonnal megduplázniuk a fölényüket: a főszereplő ismét Alexis volt, aki Nacho Monreal asszisztjából volt ezúttal eredményes. A félidőben így 2-0-ás fölénnyel álltak az Ágyúsok, ami elég megnyugtató volt számukra. Nem is kockáztattak sokat a második félidőben. Tartották a labdát és mellette lehetőség szerint próbáltak támadni is – tehették, mert a hátrányban kezdett kinyílni a Zagreb védelme. Flamini ügyesen helyettesítette a hétvégén sérülés miatt kieső Coquelint, elöl pedig Campbell is veszélyesen játszott – habár lehetne ennél jóval pontosabb is. A hazaiak a második félidő felénél ismét kezdtek aktívabbak lenni – előbb kisebb lehetőségek, majd egy gól lett a jutalma. Alexis Sanchez két gólt és egy gólpasszt számlált már ezen az estén, ami nagyon bizalomkeltő az ő formájával kapcsolatban.

http://www.dailymotion.com/video/x3fdah9_sanchez-goal-2-0-arsenal-vs-dinamo-zagreb_sport

http://www.dailymotion.com/video/x3fdhgy_alexis-sanchez-3-0-second-goal-arsenal-v-dinamo-zagreb-24-11-2015-hd_sport

3-0-nál természetesen semmilyen kérdés sem merült fel azzal kapcsolatban, hogy mégis ki lesz a győztes ezen az estén – egyedül a számszerű végeredmény nem volt még kőbe vésve. Pár perccel a harmadik találat után volt egy hatalmas helyzete a Dinamónak, de Cech bravúrral hárított – utána pedig a kapufa is ugyanígy tett. A 78. percben nem kapott meg egy tizenegyest az Arsenal: ki más, mint Alexis Sanchez iramodott meg megint, áma  védő és a kapus meggátolták őt a továbbhaladásban – a labdához nem értek hozzá. A mérkőzés játékvezetője, Kassai Viktor viszont mégsem mutatott a büntetőpontra – mentségére szóljon, hogy tévedése most nem dönt fontos pontok sorsáról. Az élvezetes találkozón helyzetek ugyan még akadtak a hajrában de találat már nem – az Arsenal hazai pályán simán, 3-0-ra nyert. Ezzel az a helyzet áll elő, hogy ha Görögországban sikerül legyőzniük az utolsó fordulóban az Olympiacost, akkor jobb gólkülönbségükkel ők jutnak majd tovább – minden más eredmény a kiesésüket eredményezi.

Arsenal – Dinamo Zagreb 3-0
Helyszín: Emirates Stadion, London
Vezette: Kassai
Gólszerzők: Özil (29.), Alexis Sanchez (33., 69.) ill.
Arsenal: Cech – Monreal, Koscielny, Mertesacher, Bellerin (Debuchy) – Cazorla (Chambers), Flamini – Sanchez, Özil, Campbell – Giroud (Ramsey). Edző: Wenger
Dinamo Zagreb: Eduardo – Matel, Taravel, Sigali, Pinto – Fernandes (Soudani), Antolic (Henriquez), Goncalo, Machado (Coric), Pjaca – Rog. Edző: Mamic

Az F csoport állás öt forduló után:

f csop

A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!

Baranyai Balázs