Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: 6 szurkolónak kívül tágasabb

Közleményt tett közzé nemrég az Újpest a hivatalos honlapján, ahol megköszönték az eddig sportszerűen szurkoló szurkolóik jelenlétét a stadionban, illetve óriási bejelentéseket tettek.

kép: ujpestfc.hu

kép: ujpestfc.hu

A Videoton, az MTK, a DVSC és a DVTK elleni bajnoki mérkőzéseken tapasztalt rendbontásokkal kapcsolatban az alábbi határozatot hozták:

“Az Újpest 1885 Futball Kft., mint a sportrendezvény szervezője, a sportról szóló 2004. évi I. törvényben (a továbbiakban: „Stv.”) meghatározott szervezőként, az Stv. 73. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva sportrendezvényen történő részvételből a mai nappal hat személyt zárt ki. A határozat részleteit illetően elmondható, hogy a kizárásra került személyek esetében az eltiltás alapjául szolgáló cselekmények a következőek voltak:

verbális incidens; valamint

a stadion berendezéseinek rongálása.”

Az eltiltások mértéke a rendbontások súlyosságának függvényében fél évtől két évig terjed , mely az összes Újpest FC által rendezett mérkőzésekre és egyéb sportrendezvényre vonatkozik.

Endrődi Dávid