Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona védője elutasította a kínai ajánlatot! – sajtóhír

Mint az ismert, az elmúlt hónapokban rengeteg neves labdarúgó igazolt a kínai labdarúgó – bajnokságba (Chinese Super League), mint például Fredy Guarín, Gervinho, Jackson Martínez vagy éppen Ezequiel Lavezzi. Nos, a legújabb fejlemények szerint a Barcelona egyik oszlopos tagja is ajánlatot kapott, de az érintett játékos elutasította azt. 

MÍSE

A Barcelona rutinos védője, nevezetesen Javier Mascherano elutasította a Kínából jövő ajánlatot – állítja a Mundo Deportivo. A katalán együttesből nem az első labdarúgó, akit az egyik helyi gárda megpróbált megszerezni, hiszen állítólag Arda Turan iránt is komoly érdeklődést mutattak. Az argentin játékost egyébként 2018-ig köti szerződés a Barcához, a transfermarkt pedig 15 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Javier Mascherano 2010 óta áll a Barcelona alkalmazásában, aki a Liverpooltól érkezett 20 millió euró ellenében. Habár eredeti posztját tekintve védekező középpályás, viszont a katalán együttes színeiben a kezdetektől fogva középhátvédként szerepel. Minden frontot egybe véve eddig 277 mérkőzésen léphetett pályára, habár elsődlegesen nem ez a feladata, azonban nagy meglepetésre gólt még nem szerzett a Barca tagjaként.

Németh Boldizsár