Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Peches napot fogott ki a Stoke, a Newcastle nyerni tudott

A Sunderland az utolsó percben egyenlített, a Newcastle már kiesőzónán kívül. 

13076728_10154794152679638_2481094039601540214_n

Forrás: A Stoke hivatalos Facebook oldala

Stoke – Sunderland AFC 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Arnautovic (50.) ill. Defoe (95.) – büntetőből

A meccs végéig  úgy tűnt, hogy a Stoke-nak sikerül legyőznie a Sunderlandet, de a hazaiaknak nem volt szerencséje. Az első félidő még gól nélkül zajlott le, az 50. percben viszont megszerezte a Stoke a vezetést Arnautovic góljával, és ez így maradt egészen a 95. percig. A vendégek nem hagyták annyiban, az végsőkig  harcoltak, hogy kiegyenlítsenek. Az utolsó percben Cameron lerántásáért büntetőt ítélt meg a vendégeknek a játékvezető, amit Defoe a kapu közepébe rúgva értékesített, ezzel beállítva az 1-1-es döntetlent. A Stoke biztonságban van a tabella középmezőnyében, a Sunderlanden viszont ez az eredmény sem segített, így továbbra is a 18. kieső helyen állnak.

Newcastle United – Crystal Palace 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Townsend (58.)

A találkozó nagyon kiegyenlített volt, de nem sok említésre méltó esemény történt. Az első félidőben egyik csapat sem tudott gól szerezni, majd az 58. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, amit Townsend váltott gólra. A Crystal Palace próbált támadni, és a 70. percben még egy tizenegyeshez is jutott Moussa Sissoko kezezését követően. A büntetőponthoz Cabaye sétált oda, és a kapu jobb oldalát célozta meg, de lövése gyengének bizonyult, így a hazaiak kapusa, Darlow könnyedén védte. A Crystal Palace kontrákkal próbálkozott, hátha ki tudnának egyenlíteni, míg a Newcastle inkább passzolgatós játékot választotta, de az eredmény nem változott. A Newcastle az elmúlt meccsek eredménye miatt egyelőre kimenekült a kieső zónából, de az új edzőnek, Rafael Beníteznek még sok dolga van, hogy ez így is maradjon.

Szigeti Andrea